Alpesi sí: súlyos sérülés, műteni kell a címvédő Lara Gutot

Vágólapra másolva!
2017.02.14. 12:17
Az alpesi sízők összetett világkupájának címvédőjét, a térdszalagszakadást szenvedett Lara Gutot hamarosan megműtik.

A 25 éves svájci versenyző a St. Moritzban zajló világbajnokság kombinációs versenyszámára melegített be még pénteken, amikor műlesiklás közben elesett. Mentőhelikopterrel szállították
kórházba, ahol kiderült, elszakadt a jobb térdében az elülső keresztszalag, és a porc is megsérült.

„Akkor operálják meg Gutot, amikor a gyulladás már nem lesz ilyen nagy a térdében” – közölte a svájci szövetség kedden.

Azt még nem lehet tudni, hogy a versenyző mikor kezdheti újra az edzéseket, mivel ez a gyógyulás gyorsaságától függ.

Gut – aki a világkupában a második helyen áll az amerikai Mikaela Shiffrin mögött – első világbajnoki címének megszerzésére készült a jelenleg is zajló, hazai rendezésű világbajnokságon. Sérülése előtt szuper-óriásműlesiklásban bronzérmet nyert.

Legfrissebb hírek

Úry Bálint és Tóth Zita nyerte meg az óriás-műlesiklást az alpesisí-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:23

Alpesisí-vb: három magyar került be a férfi műlesiklás vasárnapi versenyébe

Téli sportok
2025.02.15. 17:45

Téli EYOF: rögtön két érmet szerzett a magyar csapat!

Téli sportok
2025.02.11. 15:50

Shiffrin poszttraumás stressz-szindrómában szenved

Téli sportok
2025.02.11. 11:10

Váratlan amerikai világbajnoki cím női lesiklásban

Téli sportok
2025.02.08. 16:56

Alpesisí-vk: Leitgeb az első futamban kiesett Schladmingban

Téli sportok
2025.01.29. 19:37

Alpesisí-vk: Leitgeb az első futamban kiesett Kitzbühelben, Clément Noël győzött

Téli sportok
2025.01.26. 15:42

Hihetetlen visszatérés – Morvai Katalin publicisztikája

Téli sportok
2025.01.12. 23:51
Ezek is érdekelhetik