Alpesisí-vk: holtverseny a második helyen Garmischban

Vágólapra másolva!
2018.01.27. 14:28
A németországi Garmisch-Partenkirchenben férfi lesikló-, a svájci Lenzerheidében női óriásműlesikló-futammal folytatódott az alpesisí-vk. Előbbieknél a győzelmet a svájci Beat Feuz, utóbbiaknál pedig a francia Tessa Worley szerezte meg.

A férfiaknál az ötös rajtszámmal induló Feuz az elsőként rajtoló norvég Aksel Lund Svindaltól vette át a vezetést, majd kettővel utána az olasz Dominik Paris érkezett meg kettőjük közé, 18 századmásodperccel elmaradva a svájci idejétől. Már-már úgy tűnt, hogy ez is lesz a dobogósok sorrendje, ám 17-es rajtszámmal az osztrák Vincent Kriechmayr századra azonos időt tudott produkálni az olasszal, így a második helyen holtverseny alakult ki, a norvég viszont leszorult a dobogóról.

A női versenyen, már az első futamot is Worley nyerte meg a német Viktoria Rebensburg előtt. A harmadik akkor az olasz Federica Brignone lett, ő azonban elrontotta második futamát és alaposan visszacsúszott. Így viszont a második sorozatban remeklő szlovén Meta Hrovat ölébe pottyant egy dobogós hely. Rebensburg is remekelt, de az első sorozatból hozott több mint fél másodperces hátránya túl soknak bizonyult, mert a francia egy biztonsági menettel is megőrzött hét századmásodpercet az előnyéből. Ami érdekesség, hogy az összetett világkupában vezető amerikai Mikaela Shiffrin ezúttal nem tündökölt egy futamban sem, s meg kellett elégednie a hetedik hellyel, ami tőle azért némileg szokatlan.

ALPESISÍ-VK, GARMISCH-PARTENKIRCHEN (NÉMETORSZÁG)
Férfi lesiklás
1. Beat Feuz (svájci) 1:55.39
2. Vincent Kriechmayr (osztrák) +0.18
2. Dominik Paris (olasz) +0.18
Az összetett vk állása:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 1154
2. Henrik Kristoffersen (norvég) 980
3. Aksel Lund Svindal (norvég) 716

LENZERHEIDE (SVÁJC)
Női óriás-műlesiklás
1. Tessa Worley (francia) 2:10.81
2. Viktoria Rebensburg (német) +0.07
3. Ana Bucik (szlovén) +1.45
Az összetett vk állása:
1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 1513
2. Viktoria Rebensburg (német) 714
3. Wendy Holdener (svájci) 702
...
97. Miklós Edit (magyar) 18

Legfrissebb hírek

Leitgeb Richárd az első futamban kiesett Hafjellben az alpesisí-vk-n

Téli sportok
2025.03.16. 13:35

Alpesisí-vk: Odermatt sorozatban negyedszer nyert összetettben

Téli sportok
2025.03.15. 18:18

Úry Bálint és Tóth Zita nyerte meg az óriás-műlesiklást az alpesisí-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:23

Alpesisí-vb: három magyar került be a férfi műlesiklás vasárnapi versenyébe

Téli sportok
2025.02.15. 17:45

Téli EYOF: rögtön két érmet szerzett a magyar csapat!

Téli sportok
2025.02.11. 15:50

Shiffrin poszttraumás stressz-szindrómában szenved

Téli sportok
2025.02.11. 11:10

Váratlan amerikai világbajnoki cím női lesiklásban

Téli sportok
2025.02.08. 16:56

Alpesisí-vk: Leitgeb az első futamban kiesett Schladmingban

Téli sportok
2025.01.29. 19:37
Ezek is érdekelhetik