Ronaldo a jégen – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2018.01.28. 00:31

Ilyen is nagyon rég volt, harmincnyolc éve, 1980-ban: éremreményekkel figyeljük a téli olimpiát. Akkor nem csalatkoztunk várakozásainkban, Regőczy Krisztina és Sallay András ezüstéremmel tért haza Lake Placidből. Az örömünkben üröm: szabályosan elcsalták a versenyt a pontozók, úgy döntöttek, a szovjet Natalja Linyicsuk, Gennagyij Karponoszov kettősnek kell nyernie a jégtáncot.

Visszaköszön a múlt, most Pjongcsangban is fennáll a veszély hasonlóra. Mert miközben a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázóktól tudásuk, produkciójuk, eredményeik (az elmúlt három világbajnokságon kilenc érmet nyertek, köztük Liu Shaolin Sándor egy aranyat) alapján joggal várunk érmet, mi több, az aranyra is van esély, a zsűri itt is közbeszólhat. A szemmel szinte csak a bennfentesek által követhető száguldásban ezer és egy esély van a testi kontaktusra, a legparányibb érintés is tönkreteheti a versenyző esélyeit, s akkor jöhet a kizárás. A sebességhez illően ipari mennyiségben.

Félreértés ne essék, eszem ágában sincs előre mentegetni a Pjongcsangba szombaton elutazó magyar klasszisokat, már csak azért sem, mert nincs rá szükségük. Folyamatosan fantasztikusan teljesítenek, elismerik őket világszerte, ami már önmagában megsüvegelendő, hiszen ne feledjük, téli sportágról van szó. Havat, jeget leginkább csarnokban látunk, de ott legalább nem tétlenkedünk, azaz nem tétlenkednek olimpiai reménységeink. Akik közül leginkább a testvéreket, Liu Shaolin Sándort és Liu Shaoangot ismerik itthon, nem véletlenül. Olyan véleményt is olvastam róluk, hogy korszakos zsenik, olyanok, mint a Barcelonának Messi, a Real Madridnak Cristiano Ronaldo.

Nincs vita, így van, más kérdés, hogy náluk nehezebb dolguk van, hogy érmekkel is bizonyítsák klasszisukat. Mondjuk váltóban is, ahol még nem tudni, kik lesznek a társaik, ám az éremesély biztos. Meg a sportágra jellemző örök bizonytalanság: éppúgy lehetnek nyolcadikok, mint olimpiai bajnokok. Tudják: a sebesség és a kizárásveszély.

Mindenesetre jó dolog, hogy Regőczyék után újra bízhatunk benne, hogy nekünk is jut téli ötkarikás siker, de menjünk sorjában, egyelőre: Szerencsés landolást Szöulban!

Legfrissebb hírek

Túlélni a konkurenciát – Borbola Bence jegyzete

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:44

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 23:24

Megúszták! – Thury Gábor jegyzete

Úszás
2025.04.13. 23:40

Csillagok születtek – Deák Zsigmond jegyzete

Birkózás
2025.04.12. 22:57

A liverpooli trónt választva – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2025.04.11. 23:30

A reklám helye – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2025.04.10. 23:28

Remény – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 23:48

Max-faktor – Zsoldos Barna jegyzete

F1
2025.04.07. 23:09
Ezek is érdekelhetik