Három igazság – Deák Zsigmond jegyzete

Hivatalosan még tart a XXIII. téli olimpia Pjongcsangban, de magyar szempontból érdemben befejeződött. S minden jó, ha a vége jó, tartja a mondás Shakespeare nyomán, amivel talán lehetne vitatkozni, de momentán különösen felesleges, hiszen tényleg jó, sőt csodás lett a vége, férfi rövid pályás gyorskorcsolyázóink szó szerint bearanyozták a zárást.

Hogy egy másik szólást is idézzünk, három a magyar igazság, s mit ád az ég, a dél-koreai játékokon éppen három olyan magyaros sztori esett meg, amely – végiggördülve a világ közösségi és hivatalos médiumain – jelentős visszhangot kapott. Mondjuk, Swaney Elizabethére kevésbé lehetünk büszkék, de néhány gondolatot (riportot, interjút, jegyzetet, sőt, a szomszéd hasábokon nagyobb publicisztikát) így is megért a több sportággal és országgal megpróbálkozva célját, az ötkarikás szereplést végül botcsinálta „síakrobataként” – az idézőjel itt korántsem képletes – magyar színekben elérő amerikai hölgy története.

Ha ez marad az egyetlen pjongcsangi „hungarikum”, biztos a kardomba dőlök, szerencsére jött Tóth Ivett, s a női műkorcsolyázók rövid programjában a dübörgő AC/DC-zenére csúszva-ugorva megmutatta az igazi magyar virtust. S ezt a produkciót sem kizárólag a sportorgánumok terítették, többek között rajongói rockeroldalak büszkélkedtek azzal, lám, a heavy metal a jégen is „zúzhat". Ivett 23. lett, de az ötlete, az újdonság varázsa többet ért magánál az egyébként tiszteletre méltó helyezésnél. S ő legalább tud korcsolyázni...

Mint ahogy a rövid pályás gyorskorcsolyaváltónk tagjai is, de még hogy! A sporttörténelmi tett, az első magyar téli olimpiai aranyérem méltatása minden fennkölt jelzőt elbír, Liu Shaolin Sándor mindenesetre megint fején találta a szöget: „Az iskolában minket fognak tanítani.” A 22 éves srác és 19 esztendős öccse, Liu Shaoang kapcsán persze az elismerés magassága mellett máris jött a legalja is, még korábbi rangos köztisztviselő sem szégyellte politikai síkra terelni a tiszta sportot azzal a mondatával, hogy „két migráns olimpiai aranyat nyert Magyarországnak, köszönjük”. A kijelentés egyrészt számító gonoszságot, másrészt teljes tájékozatlanságot mutat, bajnokaink Budapesten születtek és élnek, édesapjuk kínai, édesanyjukat Szabó Szabinának hívják…

Már várom, hogy két pécsi társukról, Knoch Viktorról és Burján Csabáról ugyan miféle badarságot lehet összehordani, illetve dehogyis várom! Sokkal inkább magukat a fiúkat, hogy vasárnap hazatérve együtt ünnepelhessük őket. A nekem leginkább tetsző pjongcsangi magyar sztori hőseit.