Így juss el az olimpiára: elsőre lemaradt, mégis teljesült a magyar önkéntes álma

Tor Tamás sportkedvelő, budapesti fiatal. Akár átlagosnak is mondhatnánk, ám az átlagos fővárosi sportkedvelők nem a téli olimpia helyszínén, Pjongcsangban ünneplik a 25. születésnapjukat – vele pedig ez lesz a helyzet. Tamás évekkel ezelőtt a fejébe vette, hogy a szabadidejét az átlagosnál értelmesebben és – még annál is inkább – hasznosabban akarja eltölteni, ezért elhatározta, hogy önkéntes tevékenységbe kezd. A napokban egyik álma válik valóra, hiszen életében először, az esemény aktív résztvevőjeként részt vehet egy felnőttolimpián.

„Mindig is szerettem a sporteseményeket, rengeteg meccsen, versenyen jártam, és imádom a hangulatukat. Mondhatom, hogy az elmúlt éveimet ezek a sportesemények határozták meg, hiszen a munkáim is főként ezekkel függtek össze” – mesélte a Nemzeti Sport Online-nak a fiatalember, aki az iskolai évei után fertőződött meg az önkéntességgel, és azóta életének fókuszában az áll, hogy amikor lehetősége engedi, megy és segít.

„2013-ban a Gyulai Memorial volt az első esemény, amelyre önkéntesnek jelentkeztem. A megelőző évben – amikor a londoni olimpikonok is felvonultak a régi Puskás Ferenc Stadionban – kint voltam az eseményen nézőként, és nagyon tetszett a hangulata. Összességében ha csak azon az atlétikai nagydíjon múlt volna, nem biztos, hogy megragadok ebben a tevékenységben. Hétköznap, forróság volt, és csak rövid tájékoztatást kellett nyújtanom az egyik szektor bejáratánál, valamint Nemzeti Sportot osztogattam. Időközben azonban jelentkeztem már a hazai vívó-világbajnokságra is, ami viszont kiemelkedő élmény és csodás rendezvény volt. A »médiás csapatban« voltam benne, azaz a médiamunkásokat segítettem. A mai napig van egy hűtőmágnesem, amit egy venezuelai újságírótól kaptam, mert segítettem neki az internetkapcsolat létrejöttében. A kínai tudósítótól mézcseppeket kaptam, igaz, sosem mertem kipróbálni. Az önkéntes csapatban családias volt a légkör. A párbajtőregyüttes világbajnoki címe napján épp nem dolgoztam, de másnap kaptam a társaktól egy képet a csapattagok aláírásaival. Kárpótlásul, hogy lemaradtam. Megható volt. Jövőre újra itthon lesz a világbajnokság, és még megvan a korábbi Facebook-csoportunk, ahova nemrég csak egy kérdést dobtam be: »újraegyesülés?«. És persze mindenki nagyon lelkes lett.”

A meghatározó élményt számos sportesemény követte Tamás életében: ott volt a baki Európai Játékokon, a lillehammeri ifjúsági olimpián és rengeteg hazai – főleg kézi- és vízilabda- – eseményen. Eközben a munkái is a sporthoz kötötték, hiszen előbb a Budapesti Kézilabda-szövetségben dolgozott sportszervezőként, majd a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál szervezőbizottságában segítette az önkéntesek koordinálását. Két éve lehetősége lett volna a Rio de Janeiró-i olimpiára is utazni, ám végül el kellett engednie a lehetőséget, mert csupán két hónappal a játékok előtt vált biztossá a részvétele, a horribilis repülőjegy- és szállásárak pedig keresztülhúzták a terveit.

Pedig egy olimpiára önkéntesként sem egyszerű „kijutni”: a jelentkezés már az események előtt mintegy két évvel megkezdődik, és a többkörös kiválasztás – ahogy a fenti példából is látható – nagyon elhúzódik. „Rióra úgy zajlott a felvételi, hogy tíz embert összekapcsoltak Skype-on a világ minden feléről, engem például olasszal, spanyollal, ázsiaiakkal, és bedobtak egy témát, amit meg kellett vitatni egymás között. Megkérdezték például, hogy mit tartunk a legfontosabbnak egy olimpián, aztán ki kellett fejteni a véleményünket, majd fontossági sorrendbe rakni a közös listát. Nem volt egyszerű, mert volt olyan, aki az időeltolódás miatt épp munkába menet, egy kapualjból beszélt…”

Pjongcsangra 2016 szeptemberében zárult le a felvételi, és Tamás valójában lemaradt róla. Úgy bizony: ismerőseit már interjúra hívták, amikor neki leesett, hogy ugyan az összes jelentkezési lapot kitöltötte, a véglegesítés elmaradt, és a submit gombra elfelejtett rányomni. „Gyakorlatilag lemaradtam a hivatalos jelentkezésről. Az egyik ismerősöm viszont közvetlen kapcsolatban volt a szervezőbizottsággal, akik megbízható embereket kerestek. A referenciáim miatt kaptam egy második esélyt, amit meg is ragadtam, és úgy alakult, hogy utazhatok Pjongcsangba” – mesélte a nem hétköznapi történetet.

Így a dél-koreai utat már időben elkezdhette szervezni, és nagy könnyebbség, hogy a téli olimpián biztosítva van a szállás is. Ez egyébként eseményenként változó, a baki Európai Játékokra például fizették a szervezők az utazást is, és egy négycsillagos szálloda kényelmét élvezhették, ám az az általános, hogy az ételt-italt leszámítva az önkénteseknek kell számolniuk a költségekkel, s a rengeteg élmény mellett legfeljebb a hivatalos felszereléssel gazdagodnak egy-egy eseményt követően.

Dél-Koreába két héttel az olimpia előtt érkezett meg Tamás, és két hónapot tölt Pjongcsangban, illetve Kangnungban, a jeges sportok helyszínén. Lesznek azonban magyar önkéntesek rajta kívül is, egyikük, Édes Anna például a Magyar Jégkorongszövetség munkatársa. Ő a paralimpiára már nem marad, mert itthon várnak rá az áprilisi divízió 1-es hoki-vb szervezési feladatai.

„Sportszervezőként tanultam még, amikor 2012-ben részt vehettem az innsbrucki téli ifjúsági olimpiai játékokon – osztotta meg eddigi élményeit Anna. – Mondani sem kell, hogy hatalmas élmény volt, s hihetetlen lehetőség, hogy testközelből tanulmányozhattam és beleláthattam egy ilyen nagy sportrendezvénybe. Természetesen beleszerettem az önkéntességbe, ott voltam a 2012-es és a 2016-os ifjúsági téli olimpián, a 2012-s labdarúgó Eb-n, több ifjúsági olimpiai fesztiválon, Európai Egyetemi Játékokon és még nagyon sok helyen. Imádom a téli sportokat, és azon felül, hogy úgy érzem, magam is hozzájárulok egy esemény sikeréhez, a világ megismerésére, a kapcsolatépítésre és nekem személy szerint szakmai tapasztalatszerzésre is nagyszerű lehetőség az önkéntesség, ugyanis hosszú távon is a sportszervezésben, sportdiplomáciában képzelem el a jövőmet.”

„Ha egyszer elkezded, nem tudod abbahagyni, mert annyi meghatározó élmény ér, amiért érdemes csinálni – foglalta össze a motivációit Anna. – A legjobb, hogy egy idő után rengeteg ismerőssel találkozik az ember az önkéntesek, szervezők, sportolók, edzők, sportvezetők és a sportszervezetek képviselői között. Jó érzés újra és újra sok kedves arccal és baráttal összefutni. Olyan, mint egy második család. Azt is öröm látni, hogy Pjongcsangban több olyan sportoló is van a magyar olimpiai csapatban, akit már korábbi ifjúsági téli olimpiákról ismerek.”

A hivatalos tájékoztatás szerint a pjongcsangi téli olimpiára és paralimpiára mintegy 22 400 önkéntest (olimpia: 16000, paralimpia: 6400) toboroztak, akik 17 munkakörben, hét helyszínen látnak el feladatokat. Közülük mintegy ezer külföldi, akikre nagy szükség van az angol nyelvtudás miatt. Az önkéntességi szolgálat vállalásának nem volt különösebb megkötése, csupán 18 éven felüliek jelentkezhettek, ugyanakkor felkészülésként az utolsó hetekben néhány naponta friss információkat kaptak a szervezőbizottságtól.

Ugyan a hírek szerint kétezer önkéntes a rossz körülmények miatt nem kívánt munkába állni a tél olimpia helyszínén, ám a magyar fiatalokat nem riasztotta el a dél-koreai helyzet. Vagyis az, hogy a transzport a tapasztalataik szerint valóban kaotikus – a szállásra óránként csak egy busz van, de előfordult már, hogy kimaradt vagy nem állt meg a megállóban –, s az étkeztetés is hagy kívánnivalót maga után, hiszen a helyi ételeket el lehet fogadni, viszont ha egy héten át csak rizs, ugyanaz a leves és kimcshi a reggeli, az elég lelombozó.

Anna és Tamás is szerencsés helyzetben van, ugyanis Pjongcsangban a magyar csapat kísérői lesznek, így érzelmileg is sokat kaphatnak a téli olimpiából. Tamás ráadásul azután kötött ki a mieink mellett, hogy eredetileg a macedónok mellé sorolták be, de ők későn érkeztek, így volt még lehetősége átszerveznie magát a mieink mellé.

Csapatkísérőnek lenni egyébként kivételezett dolog, ha van ilyen, az önkéntességi ranglétra magasabb fokán állnak. Ugyanakkor feladataik széles skálán mozognak, hiszen a csapatvezető kérésének kell eleget tenniük. És ez lehet az is, hogy üljenek egész nap az irodában és segítsenek, ha kell, azonban az is előfordulhat, hogy ha az egyik sportoló gyengébb angolból, akkor őt kísérik és segítik a tájékozódásban, kommunikációban. Ebből kifolyólag előfordulhat, hogy alig látnak a versenyekből bármit, ám az is, hogy testközelből figyelhetik a világ legjobbjait. A magyar önkéntesekre azonban inkább az jellemző, hogy nem a sztárok miatt vállalják a feladataikat.

„Van egy kattanásom: ha van egy hétvégi vízilabda Magyar Kupa-mérkőzés, és arra keresnek önkéntest, arra is szívesen elmegyek – mondta Tamás. – Természetesen nagy élmény, ha külföldre utazhatok, hiszen világot látok. Jó érzés, hogy szinte bárhova utaznék külföldre, vannak ismerősök, akik segítenek a szállásban, helyi tudnivalókban. De Magyarországon is jó, mert nagyon sokat jelent a csapat, és hogy élő, értékes kapcsolatokat tud építeni az ember. Kialakult egy önkéntesközösség, és van, akit évek óta ismerek. Volt olyan, hogy együtt nyaraltunk, most meg például az elutazás előtt is csak azért ugortam be egy MAC-os jégkorongtornára, mert el akartam búcsúzni az ismerősöktől. Nekem fontos ez.”

Azoknak, akik kíváncsiak az önkéntesek hétköznapjaira is, ajánljuk Tor Tamás pjongcsangi bejegyzéseit az alábbi blogon.