Liu Shaoang: Ez csak a kezdet, nem a pályafutásunk vége

– Három táv, három kizárás az egyéni számokban, ezután úgy korcsolyázott a váltóban, mintha teljesen más ember lenne – ott visszakaptuk azt a korist, akit az előző években megismertünk. És csak megmutatta, mit is tud valójában!
– Legalább ezerszer visszanéztem már a döntőt, csodálatos volt – válaszolta Liu Shaoang. – Amit a pályán műveltünk, az egész csapat, mind a négyen, fantasztikus volt. Nekem volt három előzésem: tiszták, szépek voltak és mind megfontoltak. A váltóban valóban úgy éreztem, hogy visszajött a „klasszikus Ádó”, nem az a kölyök voltam, aki már az első napon nekiment a falnak, és meglepődött mindenen. Jónak és lazának éreztem magam, és volt bennem bőven erő.

– Mi történt az egyéni számokban? Felejtsük is el, mert ön is ezt teszi, vagy inkább megőrzi magában, hogy a későbbiekben tanulni tudjon belőle?
– Inkább szeretném elfelejteni… Úgyis mindenki az aranyéremről, Magyarország első téli olimpiabajnoki címéről beszél, tegyük ezt mi is.

– Amikor három körrel a vége előtt megelőzte a világcsúcstartó, Pjongcsangban ötszázon olimpiai aranyat szerző kínai Vu Ta-csinget, érezte, hogy meglehet az elsőség?
– Akkor még nem, akkor még csak annak örültem, hogy Shaolint jól tudtam meglökni, és láttam azt is, hogy szépen megelőzi a kanadai Samuel Girard-t. Tudom, meg a visszanézésből persze látom is, ott sokakban kialakulhatott az az érzés, hogy akkor most már megvan az arany, én belülről ezt kicsit másként éltem meg: egyfelől lihegtem, és keresztbe állt a szemem a futásom miatt, másfelől próbáltam Shaolint követni, hogy ha mégis elesne, legalább a harmadik hely meglegyen, nehogy felérjenek a dél-koreaiak. Sokkhatás alatt voltam, de az utolsó fél körben már bennem is eluralkodott az érzés, hogy meglesz, de biztos csak akkor lettem benne, amikor láttam, hogy nyújtja a lábát a célvonal felé.

– Egyébként megvan az emlékezetében a döntő? Emlékszik mindenre, vagy csak pillanatokra?
– Részletek vannak a fejemben, arra például nagyon jól emlékszem, hogy a második váltásnál majdnem hanyatt estem… Előttünk a kínaiak és a kanadaiak voltak, elég szűken váltottak, akkor azért volt egy furcsa mozdulatom – szerencsére talpon maradtam.

– És tizenkilenc évesen olimpiai bajnok lett.
– Igen, elég hamar. Persze mindenki ezért dolgozik, és tudtuk is, hogy képesek vagyunk az élen végezni, de azért továbbra is hihetetlen az egész.

– Mennyivel tette meghatóbbá azt a csütörtök estét az, hogy az édesapja is ott volt a kangnungi Jégcsarnokban?
– Sőt, aztán az öltözőbe is lehozta hozzánk Orendi Mihály, a szövetség ügyvezető igazgatója. Nem sírt, de nem tudott megszólalni: egyszerűen csak boldog volt. Aztán felhívtam az édesanyámat, a nagyszüleimet – ők örömükben sírtak. Mind.

– Kérdés, hogy most mi számít: három hét múlva világbajnokság lesz Montrealban, de az is valószínűsíthető, hogy „szétszedik” önöket a rajongók és az újságírók.
– Már Pjongcsangban is elég nagy érdeklődés mutatkozott irántunk a döntő megnyerése óta, jöttek szép számmal a rajongók is, az üzenetek is, a legszebb az egészben, hogy negatív megnyilvánulást egyáltalán nem tapasztaltam. Szilágyi Áron, Szász Emese, Hosszú Katinka, Gyurta Dániel is gratulált nekünk, Usain Bolt pedig megüzente, hogy nemsokára érkeznek a dedikált pezsgők is. Durva időszak következik, szerintem nem tudunk majd úgy végigmenni az utcán, hogy ne ismernének fel, de majd ez is elmúlik egyszer.

– És jön újra a munka – néhány év múlva már egészen modern jégpályán.
– Nagyon remélem, hogy így lesz. Ha megépül végre az a jégpálya, először is remélem, hogy jó nevet kap.

– Na, akkor harcolhatnak egyet: Liu Shaolin Sándor vagy Liu Shaoang a jobb választás-e?
– Szerintem a Liu fivérek csarnoka jó megoldás lenne, nem? Szóval, ha megépül, remélem, még többen kezdenek el korcsolyázni Magyarországon, a külföldiek is jöhetnek hozzánk edzőtáborozni, és mindenki még inkább láthatja majd, hogy jól működő rendszer alakult ki az elmúlt években. És még szebb lehet a jövő.

– Vagyis a pjongcsangi arany tényleg csak egy állomás volt?
– Nem vicceltem, amikor ezt mondtam, komolyan gondoltam. Ez nem a pályafutásunk vége! Oké, Knoch Viktornak lehet, hogy az, de a többieknek még nem, és ha továbbra is jól építkezünk, ez az aranyérem remek kezdet lehet mindannyiunknak. Nemcsak nekünk, sportolóknak, hanem az egész sportágnak, sőt egész Magyarországnak.