Rp. gyorskorcsolya: Liu Shaoang reményfutamból vk-ezüstérmes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.04. 00:50
null
Liu Shaoang (jobbra) nagyszerűen küzdött a Calgaryban zajló világkupa-idénynyitón (Fotó: Facebook/Hunskate)
Liu Shaoang a pénteki esése nyomán 500 méteren reményfutamra kényszerült, szombaton onnan küzdötte el magát egészen a döntőig, ahol ezüstérmes lett a rövid pályás gyorskorcsolyázók Calgaryban zajló világkupa-idénynyitóján.

 

 

A váltóval olimpiai bajnok korcsolyázó mindkét délelőtti reményfutamát megnyerve jutott a negyeddöntőbe, amelyet az ötödik, legrosszabb pozícióból rajtolva is sikerrel vett, egészen a második helyig felküzdve magát.

A selejtezőből egyenes ágon idekerült bátyja, Liu Shaolin Sándor könnyedén, futamgyőztesként jutott a legjobb tíz közé, ahol aztán ugyanabba az ötösbe kaptak besorolást, s ott szerepelt a szám specialistája, a legrövidebb távon Pjongcsangban ötkarikás aranyérmes, kétszeres világbajnok Vu Ta-csing is. A kínai versenyző mögött Liu Shaoang lett a második, bátyja negyedikként a kisdöntőbe került. A fináléban nem változott a sorrend, Vu mögött a 20 éves Liu Shaoang ismét második lett, a 22 esztendős Liu Shaolin pedig a B-döntőt megnyerve hatodikként zárt.

Szintén 500 méteren a nőknél Jászapáti Petra a negyeddöntőből továbbjutott, a legjobb tíz között pedig harmadik lett a futamában, így szintén a kisdöntőben szerepelhetett, amelyben elsőként haladt át a célvonalon, így az ötödik helyen végzett.

A második versenynapon az egyik 500 méteres verseny mellett az 1500 méteres táv küzdelmeit rendezték meg, ebben a selejtezőt és reményfutamokat követően egyedül a Liu fivérekhez hasonlóan olimpiai aranyérmes Burján Csaba volt érdekelt, de számára az elődöntő jelentette a végállomást, így a 18. pozícióban zárt.

A vk-programban ezen a viadalon debütáló vegyes váltó elődöntőjében a magyarok Varnyú Alex, Jászapáti, Bácskai Sára Luca, Liu Shaoang összeállításban harmadikként értek célba a kínai és dél-koreai négyes mögött, azaz vasárnap a kisdöntőben léphetnek jégre. Az ötkarikás bajnok férfistaféta – a pjongcsangi aranynégyesből az egyéves pihenőt tartó Knoch Viktor helyett Varnyú Alex szerepelt – bírói döntéssel került fináléba, ugyanis a kínai kvartett szabálytalansága miatt elesett, így a zsűri ítélete is kellett ahhoz, hogy az érmekért csatázhasson a befejező napon.

Vasárnap a másik 500-as és az 1000 méteres viadalra kerül sor a váltók döntői mellett.

Legfrissebb hírek

Kónya Zsófia: Az olimpiai kvalifikációs világkupára topon kell lennünk

Téli sportok
2025.04.05. 11:35

Liu Shaoang nem hallgatott orvosára és edzőjére, de így is hős lett belőle Kínában

Téli sportok
2025.03.17. 11:14

Gyorskorcsolya: Kim Minseok 1500 méteren is 12. lett, Stolz arany nélkül maradt a vb-n

Egyéb egyéni
2025.03.16. 14:17

Rövid pályás gyorskorcsolya: Kanada a Liu testvéreket is a soraiban tudó kínai férfiváltó előtt nyert a pekingi vb-n

Téli sportok
2025.03.16. 11:05

Gyorskorcsolya: Kim Minseok 12. 1000 méteren a vb-n

Téli sportok
2025.03.15. 17:22

Rövid pályás gyorskorcsolya: hatodik a női váltó a pekingi vb-n; Liu Shaoang bronzérmes

Téli sportok
2025.03.15. 11:18

Távonkénti gyorskorcsolya-vb: három holland arany pénteken

Téli sportok
2025.03.14. 22:05

Rövid pályás gyorskorcsolya: elődöntőbe jutott a női váltó a vb-n

Téli sportok
2025.03.14. 15:26
Ezek is érdekelhetik