Téli universiade: letette esküjét a magyar csapat

Vágólapra másolva!
2019.02.19. 15:02
Letette esküjét a Krasznojarszkban március elején rendezendő 29. téli universiadén szereplő 40 magyar sportoló.

A Testnevelési Egyetem épületében kedd délután megtartott ünnepélyes eseményen Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Szövetség elnöke kiemelte, hogy az egyetemisták olimpiájának nevezett versenyen csaknem hatvan ország 3000 sportolója vesz részt, Magyarország pedig minden eddiginél nagyobb delegációval képviselteti magát.

A sportvezető emlékeztetett arra, hogy az eddigi téli universiadékon Magyarország 11 érmet nyert, a legsikeresebb a 2013-as viadal volt, amelyen a váltóval később olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó Knoch Viktor és Burján Csaba a dobogó tetejére állhatott fel két másik társával együtt a férfi staféta diadalát követően.

A Szibéria harmadik legnagyobb városát bemutató rövidfilm levetítése után Vlagyimir Szergejev, Oroszország budapesti nagykövete arról beszélt, hogy Krasznojarszk egyetemi és sportközpont, 19 olimpiai és három paralimpiai bajnokot adott.

A március 2. és 12. közötti eseményen először szerepel magyar jégkorongcsapat, ez és a nagy létszámú küldöttség is jelzi a téli sportágak erősödését” – mondta Sárfalvi Péter helyettes államtitkár, aki örömét fejezte ki, hogy egyre több oktatási intézmény tanulói indulnak a „kis olimpián”, ugyanis ezúttal 18 egyetem hallgatói képviselik a magyar színeket.

Szeretnénk elérni, hogy a közeljövőben a TF a magyar universiadecsapat központjává váljon, külön menedzselnénk az egyetemi sportban résztvevőket” – mondta Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora.

Az eseményen elhangzott, hogy Krasznojarszkban 11 sportágban mérik össze tudásukat a versenyzők, a magyarok hatban – sílövészet, jégkorong, jégtánc, műkorcsolya, rövid pályás gyorskorcsolya és sítájfutás – szerepelnek.

Az eskü szövegét Csiki Attila jégkorongozó mondta el a versenyzők, bírók és a küldöttség többi tagja előtt. Végezetül Sárfalvi Péter és az 1966-ban jégtáncban aranyérmes Mató Edit, Csanádi Károly páros átadta az universiade zászlaját Kiss Ádám MEFS-elnöknek.

Legfrissebb hírek

Téli Universiade: minden résztvevőnek kötelező az oltás

Egyéb egyéni
2021.09.08. 12:59

Téli universiade: az eseményt jövő decemberben tartják meg

Téli sportok
2020.11.30. 16:42

Téli universiade: vereséggel zárt a magyar jégkorongcsapat

Téli sportok
2019.03.08. 21:25

Téli Universiade: az oroszoktól is kikapott a magyar csapat

Téli sportok
2019.03.07. 12:46

Universiade: kikapott a csehektől a magyar jégkorongcsapat

Téli sportok
2019.03.05. 12:11

Téli universiade: kikapott az amerikaiaktól a magyar hokicsapat

Téli sportok
2019.03.03. 16:30

Universiade: sikerrel rajtolt a magyar jégkorongcsapat

Téli sportok
2019.03.01. 11:46

Téli universiade: letették az esküt a magyar versenyzők

Téli sportok
2015.01.12. 14:25
Ezek is érdekelhetik