Téli olimpia: Kónya Ádám szeretne jobban szerepelni

Vágólapra másolva!
2022.02.04. 10:29
null
Kónya Ádám szeretne jobban szerepelni (Fotó: Szalmás Péter, archív)
A sífutó Kónya Ádám már élesíti formáját a pekingi olimpián, amelyen kedden mutatkozik be sprintben – számolt be az MTI.

 

Kónya Bálint, a sífutók pekingi vezetője – egyben a versenyző bátyja – az MTI-nek elmondta: fokozatosan kell hozzászokni az 1700 méteres magaslathoz, hétfői megérkezésük után mostanáig nem lehetett még keményen edzeni, de pénteken már tempósabb, hétvégén pedig kemény tréningek következnek.

A 29 éves rutinos Kónya Ádám Pjogcsangban sprintben a 64., 15 kilométeren pedig a 85. helyen végett. Most ezen a két számon kívül a tömegrajtos szabadstílusú 50 kilométeres versenyben is rajthoz áll.

Azt már a megérkezés után jelezte, hogy a csangcsiakoui Nemzeti Sífutóközpontban szeretne jobban szerepelni, mint négy éve Pjongcsangban.

A férfi sprintet kedden, a 15 kilométert három nappal később, pénteken, míg az 50-et február 19-én, az utolsó előtti versenynapon rendezik.

AZ OLIMPIA TELJES MŰSORA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

A bostoni vb-n olimpiai kvótákat is osztanak a műkorcsolyázóknak

Téli sportok
2025.03.26. 08:59

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
2025.03.25. 17:07

Négy sífutókvótát szerzett Magyarország a jövő évi téli olimpiára

Téli sportok
2025.03.25. 11:53

Vége a bőséges éveknek – Moncz Attila publicisztikája

Téli sportok
2025.03.20. 22:48

Az NHL és a Nemzetközi Jégkorongszövetség egyeztet a profi hokisok olimpiai részvételéről

Jégkorong
2025.03.20. 12:57

Az olaszok között egyre nagyobb a lelkesedés a milánói olimpia iránt

Téli sportok
2025.03.17. 21:12

53 évesen jelentette be a visszavonulását az ötszörös olimpiai bajnok

Téli sportok
2025.03.10. 11:53
Ezek is érdekelhetik