Téli olimpia: Mégsem medve járja a falut – Bánhidi Ákos

A pjongcsangi történelmi siker után hónapokkal azt mondta: az olimpiai aranyról az ember, ha kellő kritikával rendelkezik, csak álmodni mer, ám egy álom után az ember reggel felébred, itt viszont fordítva történik, meg kell csipkednie magát, hogy ezt nem álmodja, ez igaz! Többek között emiatt is más lehetett így készülni Pekingre – tényleg más volt?
Az lett volna alapból is, és éppen a négy évvel ezelőtt történtek miatt, de más miatt lett más, hiszen a bennünk felhalmozódó érzéshalmazt egyszerűen szétverte és szétveri a Covid – válaszolt Bánhidi Ákos, a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott edzője és menedzsere. – Nincs időnk azzal foglalkozni, hogy ez olimpia, hogy négy éve nyertünk egy aranyat, mert minden erőnkkel és idegszálunkkal arra kell figyelnünk, hogy lehetőség szerint azzal a csapattal álljunk fel a jégre, amelyet megálmodtunk: az olimpiai láz, az izgalom édes ízét elveszi az agyrém, amit koronavírusnak hívnak.

A „minden idegszálunkkal figyelünk” mit takar valójában?
Stábunk minden tagja mindenben elmegy a falig: amit csak tudunk, megteszünk azért, hogy elkerüljük a fertőzést. Ez valódi tébolyda, hiszen hiába tudjuk, hogy nem szabad foglalkozni vele, hiszen nincs hatásunk a történésekre, lehetetlen, hogy közömbösek maradjunk, mert hatalmas a tét – ez igen erősen befolyásolja a napjainkat, ugyanakkor nem jelenti azt, hogy nem fektettünk kellő hangsúlyt arra, hogy jól korcsolyázzunk a versenyen, mert fektetünk. Nem is keveset. A napokban beszéltem a barátommal, Hüvös Viktorral, aki nyomatékosította, csak leszívja az energiáimat, ha a kelleténél többet foglalkozom a járványhelyzettel.

Az olimpiai bajnok kajakos, Tótka Sándor edzőjéről beszél?
Igen. Jó néhány évvel ezelőtt a Magyar Kajak-kenu Szövetség szakemberei észlelték, hogy sprintereink elég jól és egyre jobban teljesítenek a jégen, ezért meghívtak minket egy rendezvényre – más sportágak képviselőivel együtt. Az előadást én tartottam, s bár ritkán mondok ilyet, tényleg jól összeszedett, érdekfeszítő előadás volt, a végén pedig odajött hozzám egy fiatalember azzal, hogy a módszereinket, a koncepciónkat szeretné teljes egészében megismerni – ő volt Hüvös Viktor. Onnantól gyakorta találkoztunk, egymás elé tártuk a szakmai ismereteinket, segítettük a másikat, s mára barátok lettünk. Nagyszerű ember, szakmai oldalról nekem kiváló lehetőséget jelent, hogy a felvetődő kérdéseket olyasvalakivel is megvitathatom, aki hasonlóképpen gondolkozik, mint én. Az évek során elmélyült a barátságunk, amikor megismerkedtünk, még egyikünknek sem volt olimpiai bajnok tanítványa.

Akkor jól gondolom, hogy a hat tokiói aranyból az egyiknek különösen örült, másként, mint a többi ötnek?
Ugráltam, mint egy kisgyerek, és akkorákat, hogy kis híján bevertem a fejem a plafonba, amikor pedig először találkoztunk Tokió után, úgy megölelgettem, hogy majdnem kettétörtem szegényt…

Pekingbe milyen tanácsokkal engedte el a barátja?
Viktor mindig mond jókat, ezúttal is bőséggel rakott az elemózsiás táskámba, de ez egy barátságnál természetes is, és ezúttal én megyek a harcba.

Mert harc lesz a pekingi két hét?
Nagyon nagy: mind a nőknél, mind a férfiaknál legalább tíz-tizenöt éremvárományos van a mezőnyben. Az dönthet, az adott pillanatra ki készül fel jobban, s hogy mentálisan ki miként kezeli, hogy ez egy olimpia. És persze itt megint képbe jön a járvány, mert az is számíthat, hogy mindazt a stresszt, amelyet ránk ró ez a helyzet, ki hogyan vezeti le.

Néhány napja úgy fogalmazott, akkor mosolyoghatunk az olimpia végén, ha sikerül elhitetni a sportolókkal, hogy ezt a versenyt is lehet úgy kezelni, mint a többit, ahonnan érmeket hoztak korábban.
Továbbra is így gondolom. Persze azt nem mondhatjuk a srácoknak, hogy ez Mikulás-kupa, mert nem az – tisztában is vannak vele, hogy ez olyan verseny, amelyet négyévente rendeznek meg, ennek éppen annyi pluszt kell adnia, amennyi a hideg fejhez és a tökéletes végrehajtáshoz kell, miközben persze arra is figyelni kell, hogy a négyévenkénti rendezés ténye ne vegyen el semmit a kvalitásukból.

A járvány többször akadályozta a csapatot, nem lehetett egyszerű a munka az elmúlt majd’ két évben, ennek ellenére olyan állapotban állnak fel a rajtvonalra, ahogyan szerette volna?
Úgy vélem, elvégeztük a munkát, amit szerettünk volna. Az igaz, hogy miután kitört a járvány, bele-beledőltünk a fertőzésekbe, de ezzel nem voltunk egyedül – viszont az őszi kvalifikációs világkupa-sorozat után nem volt ilyen kényszerű szünetünk, vagyis az olimpia előtti legfontosabb periódusban nem tört meg a felkészülésünk, így a legkeményebb, a legfárasztóbb edzéseket is maradéktalanul végrehajtottuk. Ez azt is jelenti, hogy felkészülten érkeztünk Pekingbe.

Mennyit változott a short track az előző olimpia óta? Liu Shaolin Sándor azt mondta, a pjongcsangi énje Pekingben már kevés lenne.
Sanyinak igaza van. A sportágunk dinamikusan fejlődött az elmúlt négy évben, ha pusztán azokat az elemeket és úgy használnánk, mint Pjongcsangban, már nem lenne elegendő. Meg kell találni az arany középutat, hiszen amellett, hogy mindazon, ami bevált, nem célszerű változtatni, muszáj újítani, muszáj megkeresni azokat a lehetőségeket, amelyek hozzásegítenek minket ahhoz, hogy túljárjunk az ellenfelek eszén. Hogy ebben mennyire jártunk, illetve járunk az élen, kiderül Pekingben, de komolyan hiszek abban, hogy a kvalifikációs világkupa-sorozat állomásai mutatják az irányt.

Még úgy is támaszkodhatunk az őszi sikerekre, hogy Liu Shaoang a pozitív tesztje miatt majd egy héttel később, csak kedden utazhatott önök után?
Kettős érzéseim vannak: bár a járvány előtti állapotokhoz képest nem beszélhetünk nyugalmas ittlétről, hiszen van bennünk félsz, vajon jön-e a mentőautó valamelyikünkért, hogy átszállítsa a fertőzöttek szállodájába, mégsem medve járja az olimpiai falut, mi pedig nem sikítozunk naphosszat félelmünkben, így aztán mivel a veszély nem kézzelfogható, mégiscsak van itt vidámság, s még relatíve nyugalom is, ebből pedig Ádó kimaradt, ahogyan az akklimatizációból és abból is, hogy kellően megszokja a versenyhelyszínen a jeget. Ez biztosan jelent neki némi hátrányt, de ahogy én őt ismerem, ez a helyzet megacélozza, ami talán mégiscsak kiegyenlíti az említett hátrányt. Sőt, még előnyére is válhat…