Téli olimpia: orosz vezetés a műkorcsolyázók csapatversenyében

Vágólapra másolva!
2022.02.06. 06:02
null
Mark Kondratyuk gyakorlata után vezetnek az oroszok (Fotó: AFP)
A nők rövid programjával és a férfiak kűrjével folytatódott a műkorcsolyázók csapatversenye a pekingi téli olimpián. A második versenynapon az oroszok megfordították az állást az amerikaiak ellen és kétpontos hátrányból hárompontos előnyt kovácsoltak.

A nőknél ugyanis az orosz Kamila Valijeva – aki 15 évesen az olimpiák történetének negyedik női tripla Axeljét mutatta be – végzett az élen, a japán Higucsi Vakabát és a kanadai Madeline Schizas előtt, míg az amerikai Karen Chent még a grúz Anasztaszija Gubanova is megelőzte, így a négy rövid programot követően az oroszok kétpontos hátrányból kétpontos előnybe kerültek az amerikaiakkal szemben.

A rövid programokat követően megfeleződött a mezőny, és a kűrt már csak az első öt nemzet versenyzői mutathatják be, azaz az oroszok, az amerikaiak, a japánok, a kanadaiak és a házigazda kínaiak. Szegény grúzok csak egy hajszállal maradtak le, mert ugyanannyi helyezési pontjuk volt, mint a kínaiaknak, de utóbbiak párosa győzni tudott a saját kategóriájában, míg a grúzok legjobb helyezése két negyedik hely volt. Rajtuk kívül az olaszok, a csehek, a németek és az ukránok fejezték még be a versenyt idő előtt.

A férfiak kűrjében a japán Kagijama Juma kapta a legtöbb pontot, megelőzve az orosz Mark Kondratyukot és az amerikai Vincent Zhout, ami azt jelentette, hogy összetettben az oroszok újabb ponttal tudták növelni az előnyüket és az eddigi öt gyakorlat során mindig a dobogón végeztek.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
MŰKORCSOLYA, CSAPATVERSENY
Az állás öt gyakorlat után:
1. Orosz csapat 45 helyezési pont, 2. Egyesült Államok 42, 3. Japán 39, 4. Kanada 30, 5. Kína 29

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Tóth Zita: Az olimpia és a világkupa-pontszerzés az álmom

Téli sportok
2025.04.16. 09:04

Milánó 2026: bemutatták az olimpiai fáklyát

Téli sportok
2025.04.14. 16:26

További százmillió euróval nőttek a milánói téli olimpia költségei

Egyéb egyéni
2025.04.10. 18:14

Közel 3000 euró a legdrágább jegy a téli olimpiára

Téli sportok
2025.04.08. 11:13

Súlyosan megsérült Federica Brignone alpesi síelő

Téli sportok
2025.04.03. 16:34

Malinin hatalmas fölénnyel védte meg a címét a műkorcsolya-vb-n

Téli sportok
2025.03.30. 08:48

Műkorcsolya-vb: amerikai címvédés jégtáncban

Téli sportok
2025.03.29. 22:19

Műkorcsolya-vb: az amerikai Alysa Liu nyert a nőknél

Téli sportok
2025.03.29. 11:32
Ezek is érdekelhetik