Gyorskorcsolya: Nuis megdöntötte saját sebességi világcsúcsát

Vágólapra másolva!
2022.03.18. 14:51
null
Kjeld Nuis (Fotó: AFP)
Kjeld Nuis megdöntötte saját sebességi világcsúcsát gyorskorcsolyázásban.

A háromszoros olimpiai bajnok holland versenyző a norvégiai Tynsetben, a Savalen-tó három kilométer hosszú természetes jegén 103 km/órás sebességet ért el, ami tízzel gyorsabb, mint négy éve felállított saját rekordja.

„Szó szerint repültem a jégen. Technikailag kihívást jelent az ilyen gyors korcsolyázás, egyúttal precizitást igényel. Ráadásul minden kísérlet alkalmával több mint két kilométert korcsolyáztam, amit versenyeken soha – mondta az 1000 és 1500 méteren remeklő sztár. – Nagyon megviselte a testemet a kísérlet, tényleg ez a maximum, ami korcsolyán is lehetséges."

Nuis egy szélfogóként szolgáló pajzs mögött korcsolyázott, amelyet egy Dakar-ralin szereplő autó húzott előtte.

„A legnagyobb kihívás az volt, hogy megfelelő ütemben gyorsítsak. Sose gondoltam volna, hogy valaki képes ekkora sebességre a saját lábán korcsolyázva” – mondta az amerikai pilóta, Seth Quintero.

A 32 éves gyorskorcsolyázó 1500 méteren Pjongcsangban és Pekingben is ötkarikás aranyérmet nyert, négy éve emellett 1000 méteren is diadalmaskodott.

Legfrissebb hírek

Kim Minszok 15. lett 1000 méteren Heerenveenben

Téli sportok
2025.03.01. 18:43

Kim Minseok tizedik lett 1500 méteren

Téli sportok
2025.02.21. 21:11

Gyorskorcsolya: világbajnokságon járt a magyar juniorválogatott

Utánpótlássport
2025.02.09. 16:13

Gyorskorcsolya: megkezdődött a fiatalok „kulcshónapja”

Utánpótlássport
2025.02.03. 13:44

Gyorskorcsolya: 500 méteren is országos csúcsot futott Kim Minseok Calgaryban

Téli sportok
2025.01.27. 07:05

Gyorskorcsolya: Kim Minseok újabb országos csúcsot futott Calgaryban

Egyéb egyéni
2025.01.26. 07:17

Gyorskorcsolya vk: a honosított Kim Minseok negyedik lett 1500 méteren Calgaryban

Téli sportok
2025.01.25. 07:05

Gyorskorcsolya: nyolcadik Kim Min Seok az Eb-n

Téli sportok
2025.01.12. 17:35
Ezek is érdekelhetik