Milánó 2026: a szánkósoknál a női kettes is a téli olimpiai programban

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.07.20. 13:55
A 2026-os olaszországi téli olimpián már női kettesben is versenyezhetnek a szánkósok a nemzetközi szövetség (FIL) bejelentése szerint.

Einars Fogelis, a FIL elnöke úgy nyilatkozott, hogy a döntéssel a nemek közötti teljes egyensúly megteremtése irányában tettek előre jelentős lépést.Einars Fogelis, a FIL elnöke úgy nyilatkozott, hogy a döntéssel a nemek közötti teljes egyensúly megteremtése irányában tettek előre jelentős lépést.

Az ötkarikás sportokban járatos insidethegames.biz beszámolója szerint a hölgypárosok megjelenésével 1362 nő vesz majd részt a Milánóban és Cortina d'Ampezzóban 2026. február 6. és 22. között sorra kerülő havas-jeges játékokon, így a gyengébb nem képviselői az olimpiai mezőny 47 százalékát teszik ki. Idén a pekingi játékokon az indulók 45.4 százaléka, míg 2014-ben, Szocsiban 40 százaléka volt nő.

A szánkó 1964-ben mutatkozott be a téli olimpián, azóta része az ötkarikás programnak a férfi egyes és kettes, a női egyes, míg a vegyes csapatok váltóversenye 2014-től van műsoron.

Legfrissebb hírek

Tóth Zita: Az olimpia és a világkupa-pontszerzés az álmom

Téli sportok
2025.04.16. 09:04

Milánó 2026: bemutatták az olimpiai fáklyát

Téli sportok
2025.04.14. 16:26

További százmillió euróval nőttek a milánói téli olimpia költségei

Egyéb egyéni
2025.04.10. 18:14

Közel 3000 euró a legdrágább jegy a téli olimpiára

Téli sportok
2025.04.08. 11:13

Súlyosan megsérült Federica Brignone alpesi síelő

Téli sportok
2025.04.03. 16:34

Műkorcsolya: nyolcadik és olimpiai kvótás a magyar páros a vb-n

Téli sportok
2025.03.28. 07:54

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

A bostoni vb-n olimpiai kvótákat is osztanak a műkorcsolyázóknak

Téli sportok
2025.03.26. 08:59
Ezek is érdekelhetik