Rp. gyorskorcsolya: csapatot hirdettek a vezetőedzők

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2023.09.26. 11:51
null
Megvan a vk-sorozatra utazó magyar csapat (Fotó: Árvai Károly)
A hétvégi országos bajnokság és válogató után kedden Bánhidi Ákos és Nicholas Gooch kihirdette a szezon első felében a világkupa-viadalokra utazó csapatát.

Bár hétfőre ígérték, végül kedden nevezték meg a rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott edzői a világkupa-sorozatra utazó korisokat – minderről Bánhidi Ákos, a csapat szakmai vezetője tájékoztatta a Nemzeti Sportot:

„Csütörtökön elutazunk Hollandiába egy meghívásos viadalra, oda a férfiak közül Nógrádi Bence, Bontovics Balázs és Jászapáti Péter jön velünk – a válogatónak egyébként ez volt a végeredménye és ilyen sorrendben. A válogatási elvek szerint további két korcsolyázót a vezetőedző jelölhet a csapatba, egyikük Tiborcz Dániel, aki nyáron műtéten esett át, és hétvégén nem is indult az országos bajnokságon, csak a hatkörös tesztet futotta le, de mert jó állapotban van, mindenképpen szeretnék neki esélyt adni. Hollandiába Szigeti Ádám és Csizmadia Márki is utazik, és mindketten ott is maradnak velünk a hollandokkal közös edzőtáborban, a verseny és az edzések alapján pedig eldöntjük, melyikük indulhat a világkupa-sorozat első négy állomásán.”

A nőknél Tóth Eszter nyerte a válogatót, így ő csapattag, ahogyan természetesen Jászapáti Petra is, aki amellett, hogy védettséget élvezett, el sem tudott indulni az ob-n betegség miatt – mellettük Sziliczei-Német Rebeka, Kónya Zsófia, Bácskai Sára Luca és Somodi Maja indulhat a vk-viadalokon.

A női sor a hollandiai viadal után hazautazik, néhány napos itthoni készülés után Calgaryba teszi át székhelyét, ahol a közismerten gyors jégen edzőtáboroznak Jászapáti Petráék, utána pedig Montrealban találkoznak a fiúkkal – a világkupa-sorozat első és második állomását ugyanis a kanadai városban rendezik október 20. és 22., valamint 27. és 29. között.

Legfrissebb hírek

Short track: lemaradt a pont az i-ről a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Short track: Árendás Mihály álma a 2030-as olimpia

Utánpótlássport
2025.02.28. 13:17

Short track: érmes reményekkel várják a magyarok a junior-vb-t

Utánpótlássport
2025.02.26. 16:26

Short track: Olyan volt, mint egy álom – Z. Molnár Natasa az EYOF után

Utánpótlássport
2025.02.19. 09:14

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült

Egyéb egyéni
2025.02.16. 20:21

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra nyolcadik 1000 méteren Milánóban

Téli sportok
2025.02.15. 18:24

Téli EYOF: magyar aranyérem rövid pályás gyorskorcsolya váltóban

Téli sportok
2025.02.15. 12:56

Mindhárom távon gond nélkül vette az első akadályt Jászapáti Petra a milánói WT-viadalon

Téli sportok
2025.02.14. 19:42
Ezek is érdekelhetik