Sílövészet: az ötszörös olimpiai bajnok már tudja, mikor vonul vissza

Vágólapra másolva!
2024.11.20. 16:06
Bö a milánói olimpia után nem folytatja (Fotó: AFP)
A 2025–26-os, olimpiai szezon után befejezi pályafutását a norvégok klasszis sílövője, Johannes Thingnes Bö.

A 31 esztendős sportoló egy podcastben nyilatkozva úgy fogalmazott: az utolsó két idényében a lehető legtöbb győzelemre törekszik. 

„2026 után nem folytatom. Mindegy, hogy akkor éppen öt, hat vagy hét (világkupa-)kristálygömböm lesz, vagy 85, 90 vagy 100 győzelmem. A dátumot kitűztem. Úgyhogy addig mindent el kell érnem, ami csak lehetséges” – közölte Bö, aki eddig  76 világkupa-versenyen győzött – csak honfitársa, a legendás Ole Einar Björndalen jobb nála ebben a mutatóban 93 sikerrel –, az összetett vk-t pedig ötször nyerte meg. 

A világbajnoki címek számában holtversenyben vezet Björndalennel (20-20), de ezen a februári, svájci vb-n módosíthat. A világbajnokságokról összesen 38 érme van. 

Az olimpiákat tekintve öt arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel rendelkezik, de ezen a mérlegen is javíthat majd a 2026-os játékokon, amelyet Milánóban és Cortina d'Ampezzóban rendeznek meg. A sportoló azt mondta, pályafutása befejezése után szeretne több időt tölteni a feleségével és a két gyermekükkel.

Legfrissebb hírek

Sílövészet: norvég triplázás a férfiak tömegrajtos versenyében

Téli sportok
2025.02.23. 19:05

Norvég és francia siker a váltók versenyeiben a sílövő-vb-n

Téli sportok
2025.02.22. 17:29

Sílövő-vb: francia aranyérem született a vegyes párosban

Egyéb egyéni
2025.02.20. 18:39

Sílövő-vb: Julia Simon nyerte a nők egyéni versenyét

Egyéb egyéni
2025.02.18. 16:57

Sílövő-vb: Johannes Bö világcsúcsot jelentő 21. aranya a sprintversenyen

Téli sportok
2025.02.15. 16:42

Francia aranyérem a női sprintben, Pónya 87. lett a sílövő-vb-n

Téli sportok
2025.02.14. 17:08

Téli EYOF: Ekker Léna küzdeni akarásból jelesre vizsgázott

Téli sportok
2025.02.12. 16:09

Marcelo befejezte a pályafutását – hivatalos

Minden más foci
2025.02.06. 12:55
Ezek is érdekelhetik