Téli EYOF: Ekker Léna küzdeni akarásból jelesre vizsgázott

TÓTH ANITATÓTH ANITA
• Bakuriani
Vágólapra másolva!
2025.02.12. 16:09
Ekker Léna (Fotó: MOB-Média/Szalmás Péter)
Műkorcsolyában és biatlonban mérették meg magukat a magyar versenyzők a XVII. téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál szerdai versenynapján.

Küzdeni akarásból jelesre vizsgázott. A műkorcsolyázó Ekker Léna az elmúlt két napban lázzal küszködött, az utolsó edzéseken már annyira fájt a keze-lába, hogy az ugrásokat sem tudta gyakorolni. Még jó, hogy remek formában érkezett az EYOF-ra, mert így minden erejét és energiáját összeszedve be tudta mutatni rövid programját.

A gyakorlat eleje gyönyörűen sikerült, a végére azonban már érezni lehetett a fáradtságot. „Lázam van, reggel kétszer hánytam, szóval nem vagyok a legjobb formában, amit nagyon sajnálok, mert amikor megérkeztem, nagyon jó edzéseim voltam, alig vártam, hogy versenyezzünk – nyilatkozta Ekker Léna. – A rövid program elején még vitt előre az adrenalin, de a vége felé éreztem, hogy megy ki az erő a lábamból, elkezdett remegni, amikor pedig a forgásból elestem, már kapkodtam is, mert el voltam késve a zenével. Akkor már csak az segített, hogy hallottam a szurkolást, nagyon sokat jelent, hogy kijöttek a short trackesek.”

Ekker a rövid progam után a 18. helyről várja a csütörtöki kűrt.

Gaál Dóra (Fotó: MOB-Média/Balassa Balázs)

A másik magyar érdekeltségű szám ezen a napon a biatlonosok 4x6 kilométeres vegyes váltója volt, amelyben Gaál Dóra és Kunos László Sámuel képviselte Team Hungary-t. A váltó a 17. helyet szerezte meg.

„Én voltam a váltó embere, és mivel tömegrajttal indultunk, az első körben sokat segített, hogy volt kivel mennem, láttam az előttem haladókat – mondta el Gaál Dóra. – A futást jónak éreztem, volt egy litván lány, akinél jobbat futottam, de sajnos nem tudtam megelőzni, mert jobban lőtt. A lövészetben még van hova fejlődnöm…”

„Nehéz verseny volt, de nyomtam, ahogy tudtam. Az első két körben volt egy kis gyomorproblémám, a depóban a sátor mögötti részt is meg kellett látogatnom, de utána sokkal jobban éreztem magam, és újult erővel folytattam a versenyt – mondta Kunos László Sámuel. – Akkor már láttam, hogy nem tudjuk befejezni a versenyt, hogy ki fognak inteni minket a hátrányunk miatt. A lövészetet sajnálom, de futásban, úgy érzem, megtettem, ami tőlem telt.”

XVII. TÉLI EURÓPAI IFJÚSÁGI OLIMPIAI FESZTIVÁL
Műkorcsolya. Rövid program. Lányok: 1. Elina Goidina (észt) 62.60, 2. Tzimpoukakis (svájci) 59.66, 3. Baranovska (grúz) 57.30, …18. Ekker Léna (magyar) 43.03
Biatlon. 4x6 km vegyes váltó: 1. Ukrajna 40:20.7, 2. Csehország 16.8 mp hl, 3. Svájc 55.5 mp h., …17. Magyarország (Gaál Dóra, Kunos László Sámuel) 1 kör hátrány

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik