Északi összetett: egészségügyi problémák miatt visszavonul a sportág egyik legnagyobb alakja

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.01.29. 11:55
Jarl Magnus Riiber már nem élvezi a versenyzést (Fotó: Getty Images)
Jarl Magnus Riiber szerdán egy közleményben jelentette be, hogy az idény végén visszavonul az északi összetettben való versenyzéstől.

„Sok év versenysport után most jött el az a pillanat, hogy bejelentsem, a tél végén befejezem a pályafutásomat” – fogalmazott Riiber a szerdán nyilvánosságra hozott közleményében.

Riiber még most is a sportág egyik legjobbja, hiszen vezeti a világkupa összesített ranglistáját, ám szeretett volna meghúzni egy határt.

„Az eredmények még jönnek, de már nem élvezem a versenyzést. Egyre inkább a saját céljaim foglya vagyok.”

A még mindig csak 27 éves norvég kiválóság 76 sikerével a világkupa örökranglistájának az élén áll. Ám egészségügyi problémák nehezítették a felkészülését: Crohn-betegséget diagnosztizáltak nála, amely élete végéig vele marad.

A párjával második gyermekét váró Riibernek így le kell mondania a legfontosabb éremről, az olimpiai arany hiányozni fog a kollekciójából. 2018-ban Pjongcsangból hazahozott egy olimpiai ezüstöt, világbajnokságon pedig nyolc aranya van.

 

 

Legfrissebb hírek

20 kilométer után a célfotó döntött az arany sorsáról az északisí-vb-n

Téli sportok
21 órája

Kim Minszok 15. lett 1000 méteren Heerenveenben

Téli sportok
2025.03.01. 18:43

Északisí-vb: Riiber nagy hajrával nyerte meg a normálsáncos északi összetett versenyt

Téli sportok
2025.03.01. 16:59

Északisí-vb: japán győzelem született az északi összetett új női számában

Téli sportok
2025.02.27. 20:15

Kerek szám, kerek világ – Zsoldos Barna publicisztikája

Téli sportok
2025.02.25. 23:41

Kim Minseok tizedik lett 1500 méteren

Téli sportok
2025.02.21. 21:11

Alpesisí-vb: Meillard győzött férfi műlesiklásban

Téli sportok
2025.02.16. 15:13

Sílövő-vb: Preuss győzött a női üldözéses versenyben

Téli sportok
2025.02.16. 13:26
Ezek is érdekelhetik