Csúnyán kiszúrtak a kétszeres világbajnokkal, nem vehet részt a téli olimpián

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2026.01.13. 16:40
null
Katie Uhlaender (Fotó: David Kirouac/BEAUTIFUL SPORTS)
Nem indulhat el a milánói-cortinai téli olimpián Katie Uhlaender, az amerikaiak kétszeres világbajnok szkeletonversenyzője. A 41 éves Uhlaender egy kanadai csapatvezetőt okol, amiért a szükségesnél kevesebb ranglistapontot tudott összegyűjteni. A Nemzetközi Bob- és Szánkószövetség (IBSF) vizsgálja az esetet.

 

Manipuláció vagy a körülmények balszerencsés összjátéka?

Vasárnap Lake Placidben rendezték meg a női szkeletonosok Észak-Amerikai-kupasorozatának egyik versenyét, amelyet Katie Uhlaender nyert meg. A kétszeres világbajnok amerikai azért indult el, hogy elég kvalifikációs pontot szerezzen a februári téli olimpiára. Csakhogy hiába végzett az első helyen, a kevés induló (19 fő) miatt kevesebb pontot osztottak szét, pont annyival, hogy Uhlaender nem tudta megszerezni a kvótát.

Az amerikai akkor kapta volna meg a szükséges pontokat, ha legalább 21 induló nevez. Tervben is volt ennyi, ám az utolsó pillanatban négy versenyző nevezését visszavonta Joe Cecchini, a kanadaiak csapatfőnöke. Erről az olimpiai negyedik Uhlaender már pénteken tudomást szerzett. „Elsirtam magam, amikor tényleg keresztülvitte a tervét – mondta a Deutsche Wellének. – Nem tudom, mi fáj jobban. Hogy valaki, akihez húszéves barátság kötött, szöget vert a koporsómba, vagy hogy vége az olimpiai álmomnak.”

A kanadai szövetség elmondta, hogy a döntést óvatos megfontolás után, a versenyzőik egészségét, biztonságát és hosszú távú fejlődését szem előtt tartva hozták meg. Elismerik, hogy lépésük nem szándékosan, de hatással volt a mezőny nagyságára és így a kvalifikációs pontokra is. Ugyanakkor hozzátették: „A sportágban mindenki tisztában van vele, hogy ez a versenysorozat nem fix pontokért megy, és elsősorban a versenyzők fejlődését szolgálja, nem az olimpiai kvalifikációt.”

A Nemzetközi Bob- és Szánkószövetség vezetése a BBC-nek elmondta, hogy az IBSF Integritási Egysége vizsgálja az esetet.

Ezen a versenyen elindult az izraeli színekben szereplő, szintén 41 éves Elizabeth Swaney is, aki a 2018-as pjongcsangi játékokon Magyarországot képviselte síakrobatikában (félcsőben). Most Lake Placidben a 19 résztvevő közül nem előzött meg senkit sem.

 

Legfrissebb hírek

Milánó-Cortina 2026: az NHL szerint jó volt a hokicsarnok próbája

Téli sportok
2 órája

Milánó 2026: két orosz rövid pályás gyorskorcsolyázó is indulhat

Téli sportok
7 órája

Milánó 2026: az IIHF elnöke elégedett az új hokis csarnokkal

Téli sportok
2026.01.11. 21:13

Milánó-Cortina 2026: elhunyt egy biztonsági őr a nagy hidegben

Téli sportok
2026.01.11. 21:08

Milánó 2026: hivatalosan megnyitották a jégkorongcsarnokot

Téli sportok
2026.01.10. 11:28

Milánó-Cortina 2026: a hideg időjárás „rendbe tette” a havat

Téli sportok
2026.01.09. 16:14

Alpesi sí: Marcel Hirscher nem indul a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.09. 14:26

Agyrázkódása miatt lemarad a téli olimpiáról a háromszoros világbajnok szabadstílusú síző

Téli sportok
2026.01.08. 12:36
Ezek is érdekelhetik