Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Vágólapra másolva!
2026.02.03. 18:17
Aleksander Aamodt Kilde nem lesz ott a milánói olimpián (Fotó: Getty Images)
Krónikus hátfájdalmai miatt nem indul a pénteken kezdődő milánói-cortinai téli olimpián Aleksander Aamodt Kilde, a norvégok összetett világkupagyőztes alpesi sízője.

Az idén biztosan nem szerzi meg első olimpiai aranyát a világkupagyőztes norvég alpesi síző, Aleksander Aamodt Kilde, aki sérülés miatt lesz kénytelen kihagyni a pénteken kezdődő ötkarikás játékokat. A 33 éves sportoló kálváriája 2024 januárja óta tart, amikor a wengeni lesiklófutamon óriásit bukott. A balesetben a válla és lábai is súlyosan megsérültek, és nem csupán a 2023–2024-es idény második felét, hanem a teljes 2024–2025-ös évadot is ki kellett hagynia. Aamodt Kilde ez idő alatt öt műtéten esett át, mindezek ellenére a mostani idény elején, novemberben visszatért, ami – mint később kiderült – még korainak bizonyult. A kiváló síző kedden elmondta, a testének több időre lett volna szüksége ahhoz, hogy elbírja a teljes intenzitású edzések okozta terhelést.

„Ez vezetett ahhoz a hátproblémához, ami miatt nem indulhattam el másfél hete a kitzbüheli világkupa-viadalon és ami nagyon nehézzé tette a múlt heti versenyemet Crans Montanán. És ezért döntöttem most úgy, hogy a tervezettnél korábban véget vetek a szezonomnak – nyilatkozta a norvég klasszis, aki az amerikaiak sztárjának, Mikaela Shiffrinnek a vőlegénye. – Mindent megtettem, amit tudtam, hogy rajthoz állhassak az olimpián, de a testem és a lelkem nem áll rá készen.”

Aleksander Aamodt Kilde 2020-ban nyerte meg az összetett világkupát, 2022-ben és 2023-ban pedig a lesikló szakági pontversenyt. A legutóbbi, pekingi téli olimpián kombinációban ezüst-, míg szuperóriás-műlesiklásban bronzérmet nyert, a 2023-as világbajnokságon pedig lesiklásban végzett a második, szuperóriásban pedig a harmadik helyen.
 

 

Legfrissebb hírek

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
4 órája

Milánó 2026: minden eddiginél magasabb a nők aránya a téli játékokon

Téli sportok
4 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
7 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
11 órája

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
23 órája

A nagyon könnyűektől a nagyon nehezekig – 10 kérdés a téli olimpiák történetéből

Téli sportok
Tegnap, 15:04

Milánó 2026: Japán új éremcsúcsot szeretne elérni

Téli sportok
Tegnap, 14:49

Kim Minseok akár három számban is indulhat a téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 6:31
Ezek is érdekelhetik