Téli olimpia: Zseni vagyok, ideálltam és megcsináltam! – Liu Shaolin Sándor

– Nagyon eltűnt a nyilvánosság elől az elmúlt két napban, de ez az ezerötszáz méter egyértelműen megmutatta: felállt a padlóról. Hogy csinálta?
– Azon gondolkodtam, volt-e már nehezebb pillanat az életemben, mint amikor kiderült, hogy elvették tőlem az aranyérmet, aztán rájöttem, hogy a reggeli felkeléskor mindennap sokkal nehezebb pillanatokat élek meg, mint két nappal ezelőtt – válaszolta Liu Shaolin Sándor, a hétfői, nagy port kavart esetet felelevenítve, amikor kizárták az 1000 méteres fináléból, amelyet megnyert. – Sokat gondolkodtam az eseten és arra jöttem rá, hogy zseni vagyok: ideálltam és megcsináltam. Szerdán pedig nem az volt a lényeg, hogy nyerek-e vagy sem, hiszen tudtam, hogy nem a legerősebb számom az ezerötszáz méter. Óriási dolog, hogy eljutottam a döntőig, hogy a nap folyamán olimpiai csúcsot futottam – majdnem megdöntötték a fináléban, kicsit izgultam is... Nagyon örülök és csak ismételni tudom magam: zseni vagyok!

– Öccse, Shaoang a keddi éremátadón, már bronzzal a nyakában megnyugtatott mindenkit, profi versenyzők, képesek túllépni a történteken.
– Köszönjük szépen, valóban azok vagyunk. Amikor azt hittem, hogy nyertem, majd nem sokkal később a mennyből a pokolba jutottam, hiszen a sárga lap miatt az elsőről az utolsó helyre kerültem ezer méteren, Ádó odajött hozzám, és csak ennyit mondtam neki: nagyon szeretlek. Segítettük egymást, és szerdán együtt mutattuk meg, hogy tényleg képesek vagyunk felállni a padlóról, hiszen az ezerötszáz méter nem tartozik a kedvenc távunk közé, mégis simán bejutottunk a döntőbe. Azt azért nem lehetett nem észrevenni, hogy a főbíró ezúttal visszafogottabb volt, szinte semmilyen döntést nem hozott a nap folyamán. Amikor szerdán az elődöntőben nekimentem a kanadai fiúnak, az éppen olyan volt, mint az ezer méteres döntőben vitatott egyik eset, de egyáltalán nem izgultam emiatt, mert tudtam, hogy ezúttal nem zár ki a bíró – nem is zárt.

– Amikor az ezerméteres döntő után nem állt meg a vegyes zónában, a dühe vitte az öltözőbe, netán átgondolta, jobb, ha nem szólal meg rögtön a kizárása után?
– A düh sohasem visz előre. Nem is voltam és nem is vagyok dühös, szerintem megnyertem a hétfői döntőt, én nem láttam magam hibásnak. Egyébként egy ideig gondolkodtam rajta, visszanézzem-e már aznap a futamot, aztán megtettem: továbbra sem gondolom, hogy hibáztam. Az lenne ennek a sportnak az egyik szépsége, hogy a versenyzők között van némi kontakt, ráadásul egyik érintkezésnél sem veszített tempót senki sem – kivéve engem, amikor lerántott az egyik kínai. Egyébként meg akár mindenkit ki lehetett volna zárni... Jobb volt, hogy nem szólaltam meg a finálé után rögtön, szerdán délután pedig azon gondolkoztam, hogy odamegyek a főbíróhoz, össze is álltak a fejemben a mondatok, de aztán elvetettem a gondolatot. Majd az utolsó napon...

– Ki vagy mi segített abban, hogy szerdán újra a régi Liu Shaolin Sándort láthattuk a jégen?
– Sokan segítettek. Az interneten végigkövettem a történéseket, jó érzés volt, hogy ilyen sok magyar ember mellém állt, de támogattak a kínai rajongóim és más országbeli szurkolóim is, így aztán én úgy feküdtem le aznap, hogy egyéniben is olimpiai bajnok vagyok.

– A kínai edzőnővel, Linával átbeszélte a történteket?
– Jó ideig nem beszéltünk, mert ő is nagyon maga alatt volt. Aztán elmondta, hogy már olimpiai bajnok vagyok, s ezt nemcsak én, hanem mindenki tudja, egyszerűen nem hagyhatom, hogy mindez lerántson a mélybe – igaza van, hiszen ha nem is ilyen fajsúlyos esetek, de történtek már velem korábban is hasonlók, ha akkor nem vagyok erős, nem lennék itt, a pekingi olimpián, s nem lennék az egyik legjobb rövid pályás gyorskorcsolyázó a világon.

– Kedden kihagyta a jeges edzést. Miért?
– Fáradt voltam. Azért öregszem ám, nem csinálhatok meg minden edzést, de szerdán, azt hiszem, bepótoltam mindent.

– Az éremátadó mindig különleges élmény, találkozunk még ott Pekingben?
– Ha legközelebb belököm Ádót a dobogóra, akkor mindenképp. Tényleg gondolkoztam azon az ezerötszázas finálé végén, hogy kicsit meglököm hátulról, de aztán csak nem tettem meg.

– Újra a régi formáját futja, és nem csak a jégen, ez biztató, de visszatérve az éremátadóra és a következő napokra: az egyéniben egyetlen táv maradt, az ötszáz méter. Vagyis a kedvence.
– Éppen emiatt gondolkoztunk is azon, hogy elengedjük az ezerötszázat vagy nem tesszük oda magunkat teljesen, de ahogy mondtam az imént: zsenik vagyunk, így nem tehetjük meg, hogy nem állunk oda a rajthoz a leghosszabb távon – remélem, egyszer ezen az olimpián a sors is odaáll mellénk. Ha nem, akkor majd négy év múlva, Milánóban.

– El ne feledjük a férfiváltót, hiszen pénteken futják az elődöntőt, és ott is az esélyesek közé tartoznak.
– Ráadásul addigra már velünk lesz Varnyú Alex is, úgyhogy ez csak erősíti a csapatunkat. Egyébként mindenkinek óriási lendületet adott a vegyes váltó bronzérme és az ezer méteres döntő is, még ha az némiképp balszerencsésen is sikerült – amúgy olvastam az interneten, hogy volt, aki petíciót indított annak kapcsán, hogy nemcsak az aranyéremtől estem el, hanem ötvenmillió forinttól is és gyűjtsék össze nekem. Támogatom a javaslatot – de nyilván csak viccelek, hiszen az olimpiai szereplésnek sokkal nagyobb az eszmei értéke az anyaginál. Úgy vélem, nekem ezen az olimpián továbbra is jó esélyeim vannak arra, hogy aranyérmet szerezzek.

– Azt mondta, folyamatosan követte az interneten a történéseket, jólesett önnek, hogy sokan támogatták. Ennyire fontos, hogy szeressék?
– Igen. A szurkolók és a rajongók nélkül nem tartanék itt, mi kicsit miattuk is csináljuk ezt az egészet. Szeretnénk minden alkalommal show-t nyújtani nekik, ez is hozzátartozik a munkánkhoz.

– A hétfői eset óta nőtt a követőinek a száma?
– Igen. Amikor kijöttem Pekingbe, hatvannégyezernél jártam, mára ez a szám száztizenkét-ezerre nőtt.

– Az öccse, Liu Shaoang elárulta, nem tud szívből örülni az ezer méteren szerzett bronzéremnek, hiszen nem önnel állt a dobogón. Fordítsuk meg: ön tudott örülni a testvére sikerének?
– Az éremátadó előtt megkérdeztem tőle, nagyon megharagszik-e, ha nem megyek ki vele az ünnepségre, hiszen mentálisan azért össze kellett szednem magam, és jólesett a pihenés is, ő pedig nem ragaszkodott ahhoz, hogy elkísérjem. Én tiszta szívből örültem annak, hogy ott állt a dobogón. Igaz, akkor még boldogabb lettem volna, ha úgy lesz övé a bronz, hogy én vagyok az aranyérmes...

– Azt is az öccse mondta, hogy reméli, nem sokáig lesz ő a legeredményesebb téli olimpikon a három érmével.
– És milyen jól mondta! Jó formában vagyok, a történtek ellenére is úgy érzem, nagyot megyek ezen az olimpián. Ősszel még nem voltam olyan állapotban, hogy képes legyek ilyen futásokra, de tényleg nagyon sokat dolgoztam, és ezt Ádó is látta. Szerintem ezért mondhatta azt, hogy talán már nem sokáig lesz ő a legeredményesebb magyar téli olimpikon.

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)