Nem bírtak Mauresmóval

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2002.08.18. 22:33
Címkék
Kisgyörgy gyôzött

Elmaradt a „tatárjárás”, avagy Kisgyörgy Gergely megverte az eddig szettveszteség nélkül álló Tatár Zsoltot a székesfehérvári Raiffeisen Grand Prix vasárnapi döntôjében. Válogatott játékosunknak ez volt az elsô diadala a Grand Prix-sorozatban, ezennel utolérte a 6:2, 7:6-ra legyôzött Tatárt, aki a széria miskolci állomásán szerzett bajnoki címet.
Kisgyörgy gyôzött

Elmaradt a „tatárjárás”, avagy Kisgyörgy Gergely megverte az eddig szettveszteség nélkül álló Tatár Zsoltot a székesfehérvári Raiffeisen Grand Prix vasárnapi döntôjében. Válogatott játékosunknak ez volt az elsô diadala a Grand Prix-sorozatban, ezennel utolérte a 6:2, 7:6-ra legyôzött Tatárt, aki a széria miskolci állomásán szerzett bajnoki címet.
Imponáló játékkal, játszmaveszteség nélkül nyerte meg a több mint egymillió dollár összdíjazású montreali WTA-tornát Amélie Mauresmo. Egyedül a nyolcaddöntőben szorították meg őt, bizonyos Granville (7:6, 7:6), sem előtte, sem utána nem ismert könyörületet, a fináléban például a második helyen kiemelt Capriatin szántott át, bár hozzá kell tenni, az amerikai ezúttal kimondottan gyengén, túl sok hibával játszott.
Mauresmónak ez volt idei második tornagyőzelme, míg a kanadai versenyt 1991-ben, mindössze 15 esztendősen megnyerő Capriati továbbra is eggyel szerénykedik – a januári Australian Open óta három döntőt játszott, valamennyit elveszítette.
Washingtonban mindkét elődöntő váratlan eredménnyel szolgált, különösen a második, ott ugyanis Agassit verték el módszeresen: a tavalyi US Openen feltűnő, azóta egyre jobb eredményeket elérő Blake esélyt sem hagyott a világhírű vegasinak, a második szettben 5:1-re is vezetett ellene. "Leütött a pályáról” – ismerte el az egykori világelső. Blake 25 nyerő ütése önmagáért beszél, ráadásul ennek a jelentős részét az alapvonal mögül vágta be. Az afro-amerikai teniszezőre ázsiai ellenfél, jelesül Srichaphan várt a lapzártánk után megrendezett döntőben: ő nem kevésbé látványos játékkal búcsúztatta az egykoron szintén ranglistavezető Ríost.
Túljutott az első akadályon Sávolt Attila a Long Island-i ATP-torna selejtezőjében, és lapzártánk után – az amerikai Kevin Kim ellen – a főtáblára jutásért indult harcba. Attila első kiemeltként vágott neki a kvalifikációnak (épphogy lemaradt a főtábláról), erőnyerőként nem kellett pályára lépnie az első körben – két évvel ezelőtt sikerült felverekednie magát a Long Island-i főtáblára.

ATP-torna, Legg Mason Tennis Classic, Washington
(800 000 dollár, kemény pálya)

Elődöntő: J. Blake (amerikai, 6. kiemelt)– Agassi (amerikai, 1.) 6:3, 6:4; Srichaphan (thaiföldi, 14.)–Ríos (chilei, 5.) 3:6, 6:2, 6:2. A döntőben: J. Blake–Srichaphan

ATP-torna, RCA Championships,
Indianapolis
(800 000 dollár, kemény pálya)
Elődöntő: Rusedski (brit, 14.)–Haas (német, 3.) 3:6, 6:3, 6:3; Mantilla (spanyol)– Schüttler (német, 9.) 6:4, 1:6, 6:4. A döntőben: Rusedski–Mantilla

ATP-torna, TD Waterhouse Cup,
Long Island
(480 000 dollár, kemény pálya)
Selejtező. 2. forduló: Sávolt Attila (magyar, 1.)–Levy (izraeli) 6:4, 0:1, fa.

Raiffeisen Grand Prix, 7. állomás,
Székesfehérvár (800 000 forint, salak)
Döntő: Kisgyörgy (PVTC, 1.)–Tatár Zs. (Vasas, 2.) 6:2, 7:6

WTA-torna, Rogers AT&T Cup,
Montreal
(1.224 millió dollár, kemény pálya)
Elődöntő: Mauresmo (francia, 7.)–Hantuchová (szlovák, 8.) 6:2, 7:6. Döntő: Mauresmo–Capriati (amerikai, 2.) 6:4, 6:1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik