Kafelnyikov, az esőember

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2003.04.10. 22:41
Címkék
A 2001-es Roland Garros óta először tudott egymás után két mérkőzést megnyerni salakon Kafelnyikov, az oroszok egykori világelsője: e dicsőséges tettet az estorili ATP-tornán hajtotta végre, ahol egyébként bámulatos formában teniszezik, legalábbis eddig, elvégre úgy jutott be a legjobb nyolc közé, hogy összesen 99 percet töltött a pályán, kiosztva egy 6:1-es, egy 6:3-as, továbbá két 6:0-s szettet.
A 29 éves játékos – aki korábban mindig (öt alkalommal) nyeretlenül távozott a portugál versenyről – ezúttal Voinea kárára tartott gálát, igaz, a veterán román nyűgös volt, mert inkább az öltözőbe menekült volna az egyre intenzívebb esőzés elől. A bíró azonban úgy döntött, jöhet eső és sár, folytatni kell a meccset, ennek fényében pedig nem csoda, hogy az első szett 2:3-as állását követően csak Kafelnyikov csinált gémet."Jó volt ez így, engem például egyáltalán nem zavart a zuhé” – magyarázta utóbb az orosz teniszező. Meglepő egyébként, hogy a spanyol, illetve dél-amerikai hadat éppenséggel két orosz (Kafelnyikov, Davigyenko) meg egy fehérorosz (Mirnij) próbálja viszszaszorítani a folytatásban – még a végén sikerül.Az est közeledtével aztán elöntötte a víz Estoril pályáit, így Mandula Petra párosban nem tudta lejátszani a negyeddöntőt – egyesben viszont végzett. Habár 2:0-ra és 4:2-re is vezetett a második helyen kiemelt, kellemetlen, nyesegetős teniszt játszó, enyhén szólva túlsúlyos spanyol Serna ellen, végül 7:5, 6:0-ra kikapott, így lemaradt a negyeddöntőről. A casablancai ATP-viadalon rajthoz álló Sávolt Attilának sem termett babér csütörtökön a Hrbaty elleni nyolcaddöntőben: az elején még visszakapaszkodott a brékhátrányból, ám a folytatásban a negyedik helyen kiemelt szlovák fiú akarata érvényesült, és végül simán győzött. Ami nem jó hír, mert Sávolt ezzel újabb pontokat veszített, így meg nem lehet előrébb lépni a világranglistán. Visszacsúszni viszont annál inkább. ATP-torna, Estoril Open,
Estoril (525 000 dollár, salak)
Estoril (525 000 dollár, salak)

Nyolcaddöntő: Kafelnyikov (orosz, 6. kiemelt)–Voinea (román) 6:3, 6:0; Mirnij (fehérorosz, 7.)–Hanescu (román) 3:6, 6:3, 6:4; F. López (spanyol)–Mota (portugál) 6:3, 6:4; Davigyenko (orosz)–Waske (német) 6:3, 7:6. A negyeddöntő párosítása: Blanco (spanyol)–Robredo (spanyol, 5.); González (chilei, 4.)–Calleri (argentin); Kafelnyikov–Davigyenko; Mirnij–F. López

ATP-torna, II. Hasszán Grand Prix,
Casablanca (375 000 dollár, salak)

Nyolcaddöntő: Hrbaty (szlovák, 4.)–Sávolt Attila (magyar) 6:3, 6:2; el-Ajnaui (marokkói, 1.)–M. Norman (svéd) 6:4, 3:6, 6:3; Massú (chilei)–Krajan (horvát) 2:6, 6:1, 6:4; Browne (argentin)–Squillari (argentin) 1:6, 7:6, 6:4. A negyeddöntő párosítása: el-Ajnaui–Massú; Arazi (marokkói)–Mutis (francia); Browne–Hrbaty; Boutter (francia)–Saretta (brazil)

WTA-torna, Family Circle Cup,
Charleston (1.3 millió dollár, salak)

1. forduló: C. Martínez (spanyol, 15.)–Kurnyikova (orosz) 6:1, 1:1, fa. 2. forduló: S. Williams (amerikai, 1.)–Randriantefy (madagaszkári) 6:3, 6:0; Henin-Hardenne (belga, 2.)–Pisnik (szlovén) 6:4, 3:6, 6:4; Hantuchová (szlovák, 5.)–Panova (orosz) 6:2, 4:6, 6:3; Dokics (szerb-montenegrói, 6.)–Matevzic (szlovén) 6:1, 6:4; Pierce (francia)–Miskina (orosz, 7.) 6:4, 1:6, 6:2; Harkleroad (amerikai)–Bovina (orosz, 9.) 6:2, 6:2; Coetzer (dél-afrikai, 10.)–Granville (amerikai) 6:2, 7:6; Shaughnessy (amerikai, 11.)–Lihovceva (orosz) 7:6, 6:7, 6:4; Suárez (argentin)–Pistolesi (izraeli, 12.) 7:5, 6:1; Gyementyijeva (orosz, 13.)–Majoli (horvát) 3:6, 7:5, 6:1; Déchy (francia, 14.)–Mikaelian (svájci) 6:1, 6:4; C. Martínez–Garbin (olasz) 6:2, 6:4; C. Fernández (argentin, 16.)–Drake (kanadai) 6:1, 6:4; Craybas (amerikai)–Ruano-Pascual (spanyol) 2:6, 6:2, 6:3

WTA-torna, Estoril Open,
Estoril (140 000 dollár, salak)

Nyolcaddöntő: Serna (spanyol, 2.)–Mandula Petra (magyar) 7:5, 6:0; Schruff (német)–Srebotnik (szlovén, 1.) 6:4, 3:6, 6:3; Dulko (argentin)–Nagyová (szlovák) 5:1, fa.; Cohen-Aloro (francia)–Sánchez-Lorenzo (spanyol) 6:4, 2:6, 6:2. A negyeddöntő párosítása: Schruff–Cervanová (szlovák); Gagliardi (svájci)–Talaja (horvát); Dulko–Razzano (francia, 3.); Cohen-Aloro–Serna

Női ITF-torna, Mexikó
(25 000 dollár)

1. forduló: Nagy Kyra (magyar, 4.)–Clarke (mexikói) 6:2, 6:4

Női ITF-torna, India
(10 000 dollár)

1. forduló: Babos Zsuzsanna (magyar)–Rao (indiai) 6:1, 6:1. Nyolcaddöntő: Babos Zsuzsanna–Etzel (német) 6:2, 6:1

Sampras "éledezik”

LONDON. Olybá tűnik, a tavalyi US Open-diadala óta pihenő Pete Sampras rászánta magát, és újrakezdi a játékot: minden idők legjobbja már korábban jelezte, nekivág a hamburgi mestertornának, legutóbb pedig a füves pályás queen’si ATP-torna szervezőit kérte meg, tegyenek félre neki egy szabadkártyát. Az illetékesek azonnal jelezték, teljesítik Pistol Pete kérését. Eddig egyébként Lleyton Hewitt, Marat Szafin, Tim Henman, Andy Roddick és Mark Philippoussis is leadta a nevezését a wimbledoni bajnokság felvezető versenyén.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik