Serena Williams nem indul Melbourne-ben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2004.01.10. 21:11
Címkék
Az idén biztosan nem lesz Williams Williams döntő az Australian Openen, a címvédő Serena ugyanis jelezte: nem indul a január 19-én kezdődő Grand Slam-versenyen.
"Már nem fáj a megműtött bal térdem, de edzőimmel közösen úgy döntöttünk, hogy még egy ideig nem játszom tétmérkőzést. Naponta gyakorolok, és bízom abban, hogy hamarosan visszanyerem korábbi formámat" – mondta a világranglista harmadik helyén álló, egyesben hatszoros Grand Slam-győztes bajnoknő.Serena nővére, az utóbbi hónapokban szintén sérüléssel bajlódó Venus – aki ezen a héten a hongkongi bemutatótornán szerepelt, és meg is nyerte – minden bizonnyal elindul az Australian Openen, és bár a hosszú kihagyás miatt a 11. helyre csúszott vissza a WTA-rangsorban, a szervezők a hármas kiemelési számot adták neki; a sportágban régóta szokás, hogy sérülés miatti, több hónapos kihagyást követően a versenyzők, a sikeres visszatérésüket segítendő, a korábban elfoglalt helyezésükkel megegyező, úgynevezett védett besorolást kapnak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik