Felmentették Greg Rusedskit

MTI, munkatársunktólMTI, munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.03.10. 22:04
Címkék
A Profi Teniszezők Szövetsége (ATP) felmentette a doppinggyanúba keveredett brit Greg Rusedskit, akinek a szervezetében a tiltott szerek listáján szereplő nandrolon nyomaira bukkantak a tavaly júliusban Indianapolisban elvégzett teszt során.
"Nagyszerű érzés, hogy tisztáztak, és hogy becsülettel folytathatom a pályafutásomat" – mondta a rendkívül gyors adogatásairól híres teniszező, akire elmarasztaló határozat esetén kétéves eltiltás várt volna.A kanadai születésű Rusedskit február 9-én Montrealban hallgatta meg az ATP háromtagú bírósága. A testület előtt azzal védekezett, hogy éppen az ATP által ajánlott táplálékkiegészítőt fogyasztotta, és nyilván abban volt a tiltott szer, egyúttal emlékeztetett arra, hogy hozzá hasonlóan hét további teniszező bukott le 2002 közepe és 2003 májusa között, de valamennyit felmentették. A sportkoktélt egyébként már kivonta a forgalomból az ATP.Rusedski vizelete 5.5 nanogrammnyi anabolikus szteroidot tartalmazott; csak összehasonlításul: a sprinter Linford Christie 200, a súlylökő C. J. Hunter pedig 2000 nanogrammal bukott le.Bojkottálja a Davis-kupa-szereplést Gustavo Kuerten. A háromszoros Roland Garros-győztes brazil játékos azért marad távol az április 9. és 11. között rendezendő, Paraguay elleni párharctól, mert a szövetség elöljárói Ricardo Acioly szakvezető menesztésére készülnek.Végül hírek Indian Wellsből. Goran Ivanisevic és David Nalbandian is visszalépett a kaliforniai szuperviadalon, a veterán horvát ászgyáros hát-, míg a fiatal argentin teniszező bokasérülés miatt. A hölgyek számára már szerdán megkezdődött a torna, Kapros Anikó és Czink Melinda lapzártánk után lépett pályára, míg a 27. helyre rangsorolt Mandula Petra erőnyerőként csak a második fordulóban kapcsolódik be a versenybe; az idén csaknem ötmillió dollárt osztanak szét a résztvevők között Indian Wellsben.Eredmények
Legfrissebb hírek

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
9 perce

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
26 perce

Váratlan ország lett erős jelentkező a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
34 perce

Gyász: elhunyt Fülöp György, háromszoros magyar bajnok kézilabdázó

Kézilabda
43 perce

Magyarországot ábrázoló pólója miatt került konfliktusba a román szövetségi kapitánnyal a székely birkózó

Birkózás
47 perce

Ötödször is NB III-as bajnoki címet ünnepelne Varga Attila

Labdarúgó NB II
1 órája

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
1 órája

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik