Moszkva bevehetetlen vára

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2006.12.01. 01:25
Címkék
Ami nem sikerült 1812-ben Napóleonnak és 1941-ben Fedor von Bock tábornagynak, azzal most David Nalbandian és társai próbálkoznak a Davis-kupa fináléjában. Tizenegy év óta teniszezők sem tudják bevenni Moszkvát.
Nyikolaj Davigyen- kóra nemszeretem ellenfél vár az elsô napon
Nyikolaj Davigyen- kóra nemszeretem ellenfél vár az elsô napon
Nyikolaj Davigyen- kóra nemszeretem ellenfél vár az elsô napon
Nyikolaj Davigyen- kóra nemszeretem ellenfél vár az elsô napon

Nyikolaj Davigyenko nem az a kimondott mintaférj: hat nappal az esküvője után már nem is gondol a lagzira – illetve ezt mondta az Oroszország– Argentína Davis-kupa-finálé sorsolása után.
„Nem is értem, miért kérdezgetnek erről, engem csak a meccs érdekel, az esküvőt már el is felejtettem” – fakadt ki az orosz, valószínűleg nem újdonsült felesége legnagyobb örömére.

Az orosz csapat

Az oroszok első számú játékosa Nyikolaj Davigyenko (3. a világranglistán), akinek igazából csak a fáradtság miatt kell aggódnia, hiszen idei 97. mérkőzésére készül. A másik pénteki egyest Marat Szafin (26.) játssza majd, aki bárkit megverhet, de ki is kaphat bárkitől, noha mostanában nincs rossz formában. A párost a bokasérülésből felépülő Mihail Juzsnij (24.) és Dmitrij Turszunov (22.) vívja a hazaiaknál, de Turszunov az utolsó napon is szerephez juthat: az amerikaiak elleni elődöntőben ő nyerte meg a döntő meccset Andy Roddick ellen.
Valamennyire azért érthető Davigyenko idegessége, hiszen az egyetlen DK-sikerüket 2002-ben arató oroszokat mindenki toronymagas esélyesként könyveli el a moszkvai találkozó előtt, miközben ők maguk igyekeznek tompítani a kijelentések élét, és van is, ami ellenük szól. A friss férj például hiába sokkal jobb teniszező papíron, mint első napi ellenfele, a legalacsonyabban rangsorolt argentin, Juan Ignacio Chela ötből ötször nyert ellene.
„Nem lepődtem meg, hogy Chelát jelölték az argentinok, hiszen Acasusónak és Callerinek esélye sem lett volna ellenem semmiféle borításon” – szögezte le Davigyenko, és kapitánya, Samil Tarpiscsev is sietett kijelenteni, hogy nem okoz semmilyen zavart a vendégek váratlan lépése. Tarpiscsevnél egyébiránt érdemes elidőzni egy pillanatra, hiszen az 58 esztendős szakemberen kívül csak Guy Forget és Yannick Noah vezette győzelemre hazáját kapitányként a Federation- és a Davis-kupában is.

Az orosz csapatnak most is megvan az esélye a sikerre. 1995 óta nem kapott ki hazai pályán (akkor a Pete Sampras, Jim Courier, Todd Martin összeállítású amerikai csapat győzte le), és az Olimpiai Csarnok borítását természetesen most is úgy választották meg, hogy a hazaiaknak kedvezzen.
„Nem akartunk kemény pályán játszani, mert a túl gyors felület már nemcsak a salakspecialista argentinoknak lett volna kényelmetlen, hanem nekünk is, így választottuk inkább a szőnyeget” – magyarázta Tarpiscsev, aki ezzel együtt kellemes meglepetést szerzett a vendégeknek is.

„Nem olyan jó a borítás, mint a salak, de nem is olyan gyors, mint vártuk, könynyen megszokjuk” – mondta optimistán Alberto Mancini, az eddigi egyetlen DK-döntőjüket 1981-ben elveszítő argentinok kapitánya. – Erős, egységes csapatunk van, bízunk a sikerben. A párosunk remek, akkor sem esünk kétségbe, ha nulla kettőre állunk az első nap után.”

Az argentin csapat

David Nalbandian (8.) az argentinok legjobbja, aki kemény pályán is mindenkire veszélyes, de párosban is helyt kell állnia, háromnapnyi csúcstenisz pedig sok lehet neki. Mögötte kiegyensúlyozott a csapat. Az egyesre nevezett másik teniszező, Juan Ignácio Chela (32.), valamint a Nalbandian oldalán a párost játszó Agustin Calleri (29.) is inkább salakon, mint sző-nyegen az igazi, akárcsak az egyelőre csak tartalék, de a többiekhez hasonló képességű, tehát bármikor nyugodt szívvel bevet-hető José Acasuso (27.).
Nem csoda, hogy Mancini már most a rossz kezdést emlegeti, mert bizony benne van a pakliban, hogy az oroszok két győzelemmel zárják a pénteket. Davigyenko és Chela párharcában a korábbi eredmények ellenére az orosz az esélyesebb, a második találkozót pedig David Nalbandian és Marat Szafin játssza majd – márpedig utóbbi rendkívül bizakodó.

„Másodiknak is akartam játszani, hogy Davidnak már hátrányból, nyomás alatt kelljen teniszeznie, hiszen Nyikolaj úgyis megveri Chelát. Érezni fogja, mekkora a tét, így könynyebb dolgom lesz” – jósolt a hazaiak kedvence, aki tréfából a történelem eddigi orosz–argentin párharcait is segítségül hívta az esélylatolgatáshoz. – 1985-ben épp nem voltam válogatott az argentinok elleni győzelmünkkor, a 2003-as vereségünk idején pedig sérült voltam, így csak a 2002-es sikerre emlékszem, amikor játszottam is. Remélem, folytatódik remek sorozatom, és ismét győzünk.”

Az argentinokat ugyanakkor doppingolhatja, hogy a közismerten teniszrajongó futballcsillag, Diego Maradona a helyszínen szurkol majd nekik. Az oroszok sincsenek sztárdrukker híján: értük a korábbi elnök, Borisz Jelcin szorít.

A program
December 1., péntek
11.00 Davigyenko–Chela
utána Szafin–Nalbandian

December 2., szombat
12.00 Turszunov, Juzsnij–Calleri, Nalbandian

December 3., vasárnap
11.00 Davigyenko–Nalbandian
utána Szafin–Chela
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik