Tenisz: Szávay szombaton érkezik haza, kedden közönségtalálkozó

Vágólapra másolva!
2007.09.07. 16:33
Szombaton reggel, a Malév menetrendszerinti járatával, 8:25 órakor érkezik Budapestre Szávay Ágnes, az amerikai nyílt teniszbajnokság magyar hőse. A US Openen egyesben negyed-, míg párosban elődöntős klasszis kedden délután találkozik ismét szurkolóival.
Szombaton érkezik haza Szávay Ágnes, a US Open magyar hőse
Reuters
Szombaton érkezik haza Szávay Ágnes, a US Open magyar hőse
Szombaton érkezik haza Szávay Ágnes, a US Open magyar hőse
Reuters
Szombaton érkezik haza Szávay Ágnes, a US Open magyar hőse

A Vasas 18 éves soltvadkerti játékosa szeptember 11-én 18 órától a klub Folyondár utcai (Budapest, III. Folyondár utca 15.) csarnokában ad ízelítőt tudásából. Először élménybeszámolót tart, majd húgával, Blanlával együtt lép pályára.

A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvényből befolyó teljes összeg (licit, tombolasorsjegyek) a Vasas Centenárium Alapítványnak kerül átutalásra.

A KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ RÉSZLETES MŰSORA

  • 18.00-18.10: Szávay Ágnes érkezése a csarnokba
  • 18.10-18.40: Élménybeszámoló, beszélgetés a rajongókkal (moderátor: Siklós Erik)
  • Licitálás meghirdetése Szávay Ágnes ütőjére
  • 18.40-18.50: Szávay Ágnes-Szávay Blanka tenisz
  • 18.50-19.10: Szávay Blanka sorsol a tombolát vásárolt gyerekek közül. Tíz gyermeknek lesz arra lehetősége, hogy Ágival és Blankával párost játsszon.
  • 19.10-19.50: Tenisz (tie-break játék) Közben: folyamatos licitálás
  • 19.50: Licitálás befejezése. Teniszütő ünnepélye átadása a nyertesnek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik