Juliana Fedak elleni kétszettes győzelemmel nyitott Szávay Ágnes

Vágólapra másolva!
2008.04.14. 20:45
Szávay Ágnes győzelemmel mutatkozott be a charlestoni tenisztornán. A magyar teniszezőnő a női egyesek első fordulójában két szettben 6:0, 7:6-ra verete az ukrán Juliana Fedakot, s jutott tovább a következő körbe.

Talán kezdi visszanyerni régi formáját Szávay Ágnes. A Vasas kiválósága Amelia Island már „jól mozgott”, s csak nagy csatában maradt alul Lindsay Devenport ellen a torna negyeddöntőjében, most pedig viszonylag simán múlta fölül az Juliana Fedakot.

Szávay két szettben 6:0, 7:6-ra nyert ukrán ellenfele ellen, és jutott tovább a második fordulóba.

Az első játszmában nem ütközött komolyabb ellenállába Szávay, aki mindössze tizenhárom labdamenetet engedélyezett első fordulós ellenfelének. A magyar kiválóság hat bréklabdához jutott, s átlagban mindhármat hozva háromszor elnyerte ellenfele adogatását.

Mivel Fedak egyszer sem tudott visszabrékelni, Szávay simán 6:0-ra hozta az első szettet.

A második felvonásra aztán felszívta magát az ukrán lány, s egészen a rövidítésig tartotta a lépést Szávayval. Eközben mindketten egyszer-egyszer nyerték el egymás szervajátékát.

Az idegek harcában pedig jobban koncentrált a soltvadkerti sportoló, és végül 7:4-re nyerte a rövidítést, s ezzel együtt a mérkőzést is.

CHARLESTON

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ:
Szávay Ágnes (magyar) – Juliana Fedak (ukrán) 6:0, 7:6
Legfrissebb hírek

Szávay 48 perc alatt jutott a 2. fordulóba

Tenisz
2010.02.08. 19:10

Tenisz: Szávay 48 perc alatt jutott Párizsban a második fordulóba

Tenisz
2010.02.08. 18:56

Nem kapott fejmosást Szávay, edzőjével a sima vereség okait boncolgatják

Tenisz
2009.08.06. 12:03

Szávay osztrák edzővel, Ausztriában készül a kemény pályás szezonra

Tenisz
2009.07.14. 11:03

Szávayt az első szett végén még a sírás kerülgette, de edzője segített

Tenisz
2009.07.13. 10:40

Megvan a harmadik: Szávay Ágnes a Teniszakadémia új uralkodónője

Tenisz
2009.07.12. 17:14

Szávay Ágnes lemosta a pályáról az ukrán Aljona Bondarenkót

Tenisz
2009.07.11. 16:06

Tenisz: Szávay döntős, lemosta a pályáról Bondarenkót

Tenisz
2009.07.11. 15:52
Ezek is érdekelhetik