Kiesett az egyetlen magyar: Szávay Ágnes az ötödik helyen zárt

Vágólapra másolva!
2008.05.22. 16:38
A selejtezők már megkezdődtek a 2008-as a Roland Garroson. A teniszezőnők szépségversenye azonban egyre inkább közeledik a finálé felé. A Nemzeti Sport Online az Ön véleményére volt kíváncsi, hogy kit tart a teniszvilág legcsinosabb játékosának. Hat jelölt feszült egymásnak (sajnos csak képletesen), de már csak négyen maradtak versenyben. Az első forduló után Tatiana Golovintól vettünk fájó búcsút, most pedig az egyetlen magyar jelölt, Szávay Ágnes nem gyűjtött elegendő szavazatot a folytatáshoz. Írásunkban most a soltvadkerti lány pályafutásának érdekesebb epizódjait mutatjuk be, valamint újraindítjuk a szavazást, immár csak négy jelölttel.
Szávay Ágnes az ötödik legszebb
Szávay Ágnes az ötödik legszebb
Szávay Ágnes az ötödik legszebb
Szávay Ágnes az ötödik legszebb
Olvasóink szigorú ítészek: a második fordulóban Szávay Ágnest búcsúztatták el a Roland Garros előtti szépségversenyen. Pedig hatalmas volt a küzdelem: a Vasas teniszezője és a Daniela Hantuchová még – úgyszólván – a döntő szett rövidítésében is fej-fej mellett haladtak, de a szlovák szőkeség jobban hajrázott, így ő jutott a legjobb négy közé.

Csak halkan jegyezzük meg: ez Szávay első veresége Hantuchová ellen, és reméljük, az utolsó is. Ági 2007-ben, New Havenben kemény pályán, idén, Párizsban szőnyegen múlta felül a szlovákot – mindkét versenyen egészen a döntőig jutott.

Ugyanez ezen a szavazáson nem sikerült, így aztán most a Soltvadkert büszkeségének pályafutását elevenítjük fel nagy vonalakban.

Szávay Ágiról a nagyközönség 2004-ben szerezhetett tudomást, amikor előbb az Australian Open juniorversenyében jutott a fináléig, majd egyesben és párosban is megnyerte a Roland Garrost. A nagy ígéret 15 évesen már döntőt játszott párosban (Németh Virág oldalán) a budapesti WTA-viadalon is.

2005-ben élete harmadik WTA-tornáján már az elődöntőig jutott Modenában, Hasseltben pedig ismét finalista volt párosban, ezúttal a holland Michaella Krajicek partnereként.

Szavazás

Már csak négyen maradtak, ön szerint ki a legcsinosabb teniszező?

Szavazatok száma: 5945

Daniela Hantuchova
11 % (680)
Ana Ivanovics
37 % (2222)
Marija Kirilenko
26 % (1516)
Marija Sarapova
26 % (1527)
Az esztendő végén azonban elkapta a mononukleózis nevű betegséget, amelyet nem is fedeztek fel nála időben, így aztán nem tudta képességei maximumát nyújtani, és végül csak a nyár végére jött rendbe – addigra a 308. helyig esett vissza a világranglistán.

Egy évvel később már a legjobb húszban volt: kicsit lassabb évkezdés után elődöntő Budapesten, tornagyőzelem Palermóban és Pekingben, döntő New Havenben, negyeddöntő az US Openen, parádés, 43–7-es győzelem-vereség mutató az év második felében – ismerjük a történetet. Az esztendő végén ő lett az Év sportolója Magyarországon, a WTA pedig az év újoncának választotta.

2008-at kissé bukdácsolva kezdte (leszámítva a párizsi döntőbe jutást), de mostanra magára talált: utolsó tornái már jobban sikerültek, és egyre erősebb formába lendül a Roland Garros előtt.

Ha ott is megcsípi az ötödik helyet, elégedettek leszünk.

ÍME A NÉGY, MÉG VERSENYBEN LÉVŐ JELÖLT:

Daniela Hantuchova
Daniela Hantuchova

Ana Ivanovics
Ana Ivanovics

Marija Kirilenko
Marija Kirilenko

Marija Sarapova
Marija Sarapova
Legfrissebb hírek

Sarapova és a Bryan ikrek is bekerülnek a teniszhírességek csarnokába

Tenisz
2024.10.24. 17:21

Sarapova, a Williams testvérek, Hamilton – mutatjuk a sportolókat a Met-gáláról!

Egyéb egyéni
2024.05.07. 12:06

Tenisz: Marija Sarapovára rá sem lehet ismerni – képek

Tenisz
2024.03.08. 15:26

Tenisz: megszületett Marija Sarapova első gyermeke – kép

Tenisz
2022.07.16. 12:25

Tenisz: ennyit változtak a wimbledoni legendák – galéria

Tenisz
2022.06.26. 13:53

Videó: amikor Sarapova és Djokovics szürreális küzdelmet vívott

Tenisz
2022.05.17. 16:54

Tenisz: első gyermekét várja Marija Sarapova

Tenisz
2022.04.20. 09:34

Tenisz: A lehető legjobbkor fejeztem be – Sarapova

Tenisz
2020.05.16. 08:51
Ezek is érdekelhetik