Szávay Ágnes bízik az edzőjében, és az első tíz közé vágyik

Vágólapra másolva!
2008.10.27. 14:18
Szávay Ágnes úgy érzi, jövőre kikászálódik a hullámvölgyből, továbbra is bízik az edzőjében és a menedzsmentjében, egyúttal reméli, hogy egyszer még bekerül a világ tíz legjobb teniszezője közé. Idei gyengébb teljesítménye ellenére közel félmillió dollárt keresett.
Szávay Ágnes ebben az évben 13. is volt a világranglistán
Fotó: Imago
Szávay Ágnes ebben az évben 13. is volt a világranglistán
Szávay Ágnes ebben az évben 13. is volt a világranglistán
Fotó: Imago
Szávay Ágnes ebben az évben 13. is volt a világranglistán

„Most rövid pihenés, majd kemény munka következik. Mindent bele fogok adni, hogy a következő év úgy induljon, ahogy szeretném, ahogy elképzeltem – mondta idényzáró budapesti sajtókonferenciáján a világranglistán hétfőtől 28. helyezett játékos. – Elégedett vagyok az edzőmmel, Kuhárszky Zoltánnal és a menedzsmenttel, s remélem, túljutok a nehéz perióduson.”

Szávay az idén – pályafutása legjobbjaként – áprilisban még a 13. volt a rangsorban. Ebben az évben 26 meccset nyert meg, emellett 25 alkalommal vonult le vesztesen a pályáról, sokszor már az első fordulóban.

A 19 esztendős teniszező elmondta, tavaly – még a felívelő szakasza idején – sokkal könnyebb volt a helyzete, hiszen nagyon kevesen ismerték, nem „készültek fel” belőle, és ő sem rettent meg a lehetőségektől.

„Felmentem a pályára, és természetesen nyerni akartam, de nem rázott meg különösebben egy-egy vereség. Az idén viszont már engem akartak legyőzni, és sajnos kétszer is jött a hullámvölgy” – fogalmazott Szávay, aki azt is elárulta, még ma kihúzzák mind a négy bölcsességfogát.

Lányi András, a magyar játékos menedzsere elmondta, hogy részükről szintén teljes a bizalom, és hiszik, hogy szebb napok következnek jövőre: „Ági most pihen egy keveset, aztán Floridában kezdi meg a felkészülést, majd előbb január elején egy hongkongi bemutatótornán vesz részt, utána pedig az Australian Open következik.”

Szávay Ágnes a balsikerek ellenére „pénzügyileg” remekül teljesített az idén: összesen 487 350 dollárt „ütögetett” össze, egész pályafutása során pedig 1 110 082 dollárt.
Legfrissebb hírek

Szávay 48 perc alatt jutott a 2. fordulóba

Tenisz
2010.02.08. 19:10

Tenisz: Szávay 48 perc alatt jutott Párizsban a második fordulóba

Tenisz
2010.02.08. 18:56

Nem kapott fejmosást Szávay, edzőjével a sima vereség okait boncolgatják

Tenisz
2009.08.06. 12:03

Szávay osztrák edzővel, Ausztriában készül a kemény pályás szezonra

Tenisz
2009.07.14. 11:03

Szávayt az első szett végén még a sírás kerülgette, de edzője segített

Tenisz
2009.07.13. 10:40

Megvan a harmadik: Szávay Ágnes a Teniszakadémia új uralkodónője

Tenisz
2009.07.12. 17:14

Szávay Ágnes lemosta a pályáról az ukrán Aljona Bondarenkót

Tenisz
2009.07.11. 16:06

Tenisz: Szávay döntős, lemosta a pályáról Bondarenkót

Tenisz
2009.07.11. 15:52
Ezek is érdekelhetik