Czink Melinda követte Szávay Ágnest a második fordulóba

Vágólapra másolva!
2009.05.26. 15:24
Czink Melinda győzelemmel kezdte szereplését az idei Roland Garroson, miután az első fordulóban 3:6, 6:4, 6:1-re megverte a lett Anastasija Sevastovát. Czink a következő fordulóban a 28. helyen kiemelt osztrák Sybille Bammerrel találkozik.
Czink Melinda nehezen lendült bele, de végül érvényesítette a papírformát
Fotó: Action Images (archív)
Czink Melinda nehezen lendült bele, de végül érvényesítette a papírformát
Czink Melinda nehezen lendült bele, de végül érvényesítette a papírformát
Fotó: Action Images (archív)
Czink Melinda nehezen lendült bele, de végül érvényesítette a papírformát

Női meccsről lévén szó, kissé meglepően kezdődött a találkozó, ugyanis az első öt játékot rendre az adogató nyerte meg. Sevastova vezetett 3:2-re, amikor eső miatt 15:15-ös állásnál félbe kellett szakítani a mérkőzést.

Több mint két óra után vehették újra birtokba a 4-es pályát, és bár úgy tűnt, Czinket nem zavarta meg a kényszerszünet, 40:15-ről mégis elbukta a szerváját. Már 5:2-nél is lezárhatta volna a játszmát a lett játékos, de ekkor még nem tudott élni lehetőségével, 5:3-nál, saját adogatásánál viszont már kihasználta harmadik szettlabdáját.

A játék minden elemében az alapvonaljátékot erőltető Sevastova (123. a világranglistán) volt a jobb, a magyar lány (62.) csak kettős hibából és önhibából tudott többet felmutatni.

A második szett elején ismét Czink került brékhátrányba, de egyből visszavette elvesztett adogatását, majd még egy bréket bemutatott, amelynek köszönhetően 6:4-gyel egyenlített.

A döntő játszmában 2:0-s előnyre tett szert Melinda, amikor ismét kisebb szünetet kellett beiktatni az eső miatt. Ez szerencsére nem törte meg a magyar játékos lendületét, aki 5:0-ig meg sem állt. Ekkor Sevastova egy megnyert játékkal még életjelet adott magáról, hogy aztán a következő végén már gratuláljon Czinknek, aki folyamatosan javuló teljesítménnyel 3:6, 6:4, 6:1-re nyerte meg a mérkőzést.

A magyar teniszező a második fordulóban a 28. helyen kiemelt osztrák Sybille Bammerrel találkozik.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (16 100 000 euró, salak)

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Czink (magyar)–Sevastova (lett) 3:6, 6:4, 6:1
Legfrissebb hírek

Czink Melinda szettet nyert, de vereséget szenvedett Los Angelesben

Tenisz
2009.08.04. 22:04

Tenisz: kiesett az első kiemelt Serena Williams Stanfordban

Tenisz
2009.08.01. 02:08

Tenisz: Czink sikerrel kezdett a stanfordi WTA-tornán

Tenisz
2009.07.29. 01:36

Czink a párosok között két játszma után búcsúzott az első fordulóban

Tenisz
2009.06.24. 18:32

Wimbledon: Mauresmo szerint jó kezű teniszező volt az ellenfele

Tenisz
2009.06.23. 23:53

Sokak szerint Murray állíthatja meg Federert – de a svájci szerint nem

Tenisz
2009.06.22. 11:38

<b>Wimbledon: Szávay Flipkens, Czink Mauresmo ellen kezd</b>

Tenisz
2009.06.19. 13:36

Czink Mauresmo ellen kezd, Federer egy ágra került Söderlinggel

Tenisz
2009.06.19. 13:23
Ezek is érdekelhetik