Nadalnak kísérletezésre is volt lehetősége

Vágólapra másolva!
2010.01.20. 08:22
Címkék
Nagy meglepetés nem történt az Australian Open harmadik napjának első felében, a magasabban rangsorolt játékosok közül egy sem botlott. A férfiaknál Rafael Nadal és Andy Roddick, míg a nőknél Kim Clijsters, Szvetlana Kuznyecova és Dinara Szafina is könnyű győzelmet aratott.
Nadalnak nem kellett különösebben megerőltetnie magát (Fotó: Reuters)
Nadalnak nem kellett különösebben megerőltetnie magát (Fotó: Reuters)

Nadal ellen csak akkor van esélye az embernek – főleg, ha a 75. a világranglistán –, ha majdnem tökéletes teljesítményt nyújt. A szlovák Lukas Lacko ettől messze volt, a 22 éves pöstyéni fiú 53 ki nem kényszerített hibát követett el, így a spanyolnak arra is volt lehetősége, hogy néha kísérletezésre használja fel a találkozót. Nadal a mérkőzés után megerősítette, hogy szeretne agresszívabb, támadóbb felfogású játékkal előrukkolni, ennek gyakorlására pedig most volt is lehetősége, hiszen 6:2, 6:2, 6:2-re nyert.

Roddick sem hozta a szívbajt szurkolóira, a brazil Thomaz Bellucci nem tudott szettet rabolni tőle.

Kim Clijsters már sorozatban kilenc győzelmet számlál, ami a Grand Slam-tornákat illeti, a US Open tavalyi győztese ugyanis a második körben sem botlott Melbourne-ben. A 32 éves thaiföldi Tamarine Tanasugarnnak mindössze a tisztes helytállásra futotta ellene az erejéből.

A hölgyeknél kiesett a 12. kiemelt Flavia Pennetta, ám ez nem jelent túl nagy szenzációt, mivel Yanina Wickmayer győzte le, aki a US Openen 2009-ben az elődöntőig menetelt.

Kedden a cseh Barborá Záhlavová-Strycová rekordhosszúságú, 4 óra 19 perces összecsapáson verte meg Regina Kulikovát, egy másik orosz, Dinara Szafina ellen viszont – valószínűleg a fáradtság miatt is – már nem tudott diadalmaskodni, 2. kiemelt ellenfele viszonylag könnyen győzte le. Szvetlana Kuznyevova is sima győzelemmel jutott a következő körbe, honfitársa, az orosz Anasztaszja Pavljucsenkova négy játékot tudott nyerni ellene.

Mint azt korábban megírtuk, Szávay Ágnes győzött, Czink Melinda viszont sajnos kikapott az első fordulóban.

 AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (24 094 000 ausztrál dollár, kemény pálya) 
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
Nadal (spanyol, 2.)–Lacko (szlovák) 6:2, 6:2, 6:2
Roddick (amerikai, 7.)–Bellucci (brazil) 6:3, 6:4, 6:4
F. López (spanyol)–Schüttler (német) 6:3, 2:6, 6:3, 6:2
Koroljov (orosz)–Berdych (cseh, 21.) 6:4, 6:4, 7:5
F. González (chilei, 11.)–Ilhan (török) 6:3, 6:4, 7:5
Wawrinka (svájci, 19.)–Kunyicin (orosz) 6:3, 6:2, 6:2
Isner (amerikai, 33.)–Sorensen (ír) 6:3, 7:6, 7:5
Ljubicic (horvát, 24.)–Golubjov (kazah) 6:3, 3:6, 6:2, 6:3
Kohlschreiber (német, 27.)–Odesnik (amerikai) 6:4, 3:6, 6:3, 6:2
 
A teljes ágrajzot ide kattintva tekintheti meg!
 
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Vögele (svájci)–Czink (magyar) 7:5, 6:7, 9:7
Szávay (magyar)–Dubois (kanadai) 6:3, 6:2
Benesová (cseh)–Csang Kaj-csen (tajvani) 7:5, 6:2
Wozniacki (dán, 4.)–Wozniak (kanadai) 6:4, 6:2
Svedova (kazah)–Date Krumm (japán) 6:4, 6:2
Li Na (kínai, 16.)–Erakovic (új-zélandi) 6:2, 6:0
Azarenka (fehérorosz, 7.)–Cohen-Aloro (francia) 6:2, 6:0
Zvonarjova (orosz, 9.)–K. Kucová (szlovák) 6:2, 6:0
Pironkova (bolgár)–Voszkobojeva (kazah) 6:4, 6:4
Garbin (olasz)–Vesznyina (orosz, 28.) 7:6, 6:4
Peer (izraeli, 29.)–Hradecká (cseh) 6:7, 6:2, 6:1
Arvidsson (svéd)–Groth (ausztrál) 6:2, 4:6, 6:4
Hantuchová (szlovák, 22.)–Kutuzova (ukrán) 3:6, 6:1, 7:5
Görges (német)–Paszek (osztrák) 6:0, 3:6, 6:3
 
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Kuznyecova (orosz, 3.)–Pavljucsenkova (orosz) 6:2, 6:2
Wickmayer (belga)–Pennetta (olasz, 12.) 7:6, 6:1
Clijsters (belga, 15.)–Tanasugarn (thaiföldi) 6:3, 6:3
Kerber (német)–Rezai (francia, 26.) 6:2, 6:3
Cseng Csie (kínai)–Martínez Sánchez (spanyol, 24.) 2:6, 6:2, 6:3
Bartoli (francia, 11.)–S. Zahlavová (cseh) 6:4, 6:4
Kirilenko (orosz)–Meusburger (osztrák) 6:3, 6:1
Baltacha (brit)–K. Bondarenko (ukrán, 30.) 6:2, 7:5
Errani (olasz)–Makarova (orosz) 6:2, 6:3
A. Bondarenko (ukrán, 31.)–Hercog (szlovén) 6:4, 7:5
Klejbanova (orosz, 27.)–Cirstea (román) 6:4, 6:3
 
  A teljes ágrajzot ide kattintva tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
16 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Kisvárda Master Good

Labdarúgó NB II
41 perce

„Nem hiszem, hogy nagy előnyre tudnánk szert tenni” – Carlo Ancelotti az Atlético elleni meccs előtt

Bajnokok Ligája
1 órája

Los Angeles 2028: cél a 2.5 milliárd dolláros szponzorbevétel

Egyéb egyéni
1 órája

Németh Hunor: Nyár után jöhet el az én időm Koppenhágában

Légiósok
1 órája

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár, visszatért a trónra az AHC

Egyéb csapat
1 órája

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
2 órája

Párizs 2024: kétszázhúsz érem cseréjét kérték eddig

Párizs 2024
2 órája
Ezek is érdekelhetik