Tenisz: Delbonis Federert is legyőzte, először döntőzik

Vágólapra másolva!
2013.07.20. 16:27
A hamburgi férfi tenisztorna elődöntőjében a világranglista 114. helyén álló argentin Federico Delbonis két rövidítéses játszmában legyőzte a korábbi világelső svájci Roger Federert.

A két játékos első találkozásán mindketten egyszer bukták el az adogatásukat az első játszmában, így Federernek 5:4-es és 6:5-ös Delbonis-vezetésnél is a szettben maradásért kellett adogatnia, és bár utóbbinál két bréklabdája is volt az argentinnak, végül jöhetett a rövidítés. Itt 6–5-nél Federernek, 7–6-nál Delbonisnak volt újabb lehetősége befejeznie az első felvonást, hiába, majd a svájci 7–7-nél elbukta az adogatását, s az argentin már élt a negyedik esélyével (6:7).

Sőt mindjárt három újabb fogadólehetősége volt a második játszma nyitányán, majd 4:3-nál ismét volt egy, de a svájci mindegyiket hárította – és mivel saját egyetlen bréklabdájával sem élt, 6:6-ig fej fej mellett haladtak a felek. Az újabb rövidítésben egyikük sem hibázott 4–4-ig, itt azonban Federer „eltörte” a labdát, így az argentinnak „csak” ki kellett szerválnia a továbbjutást. A svájci újabb két hibájának köszönhetően ezt meg is tette, így bejutott a fináléba, ahol az olasz Fabio Fognini lesz az ellenfele, aki a múlt héten megnyerte a stuttgarti viadalt.

A torna során két spanyol kiemeltet, Tommy Robredót (10.) és Fernando Verdascót (14.) is kiejtő 22 éves Delbonis pályafutása első ATP-döntőjét játszhatja.

ATP 500-AS TORNA, HAMBURG (1 102 500 euró, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Delbonis (argentin)–Federer (svájci, 1.) 7:6, 7:6
KORÁBBAN
Fognini (olasz, 12.)–Almagro (spanyol, 3.) 6:4, 7:6
A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Delbonis (argentin)–Fognini (olasz, 12.)

FEDERER VERESÉGEI TOP 100-ON KÍVÜLI ELLENFELEKKEL SZEMBEN
év torna
Federer helyezése ellenfél ellenfele helyezése
1999 Marseille 243. Arnaud Clément 103.
1999 Davis-kupa 109. Christophe Van Garsse 146.
1999 Davis-kupa 109. Xavier Malisse 111.
1999 Miami 125. Kenneth Carlsen 106.
1999 Washington 104. Björn Phau 407.
2000 Barcelona 51. Sergi Bruguera 249.
2000 Indianapolis 40. James Sekulov 191.
2002 Wimbledon 9. Mario Ancic 154.
2002 Gstaad 11. Radek Stepánek 110.
2005 Monte-Carlo 1. Richard Gasquet 101.
2013 Wimbledon 3. Szerhij Sztahovszkij 116.
2013 Hamburg 5. Federico Delbonis 114.
Forrás: atpworldtour.com
Legfrissebb hírek

Djokovics túl van a sérülésén és duplázna az Egyesült Államokban

Tenisz
Tegnap, 10:21

Gyász: elhunyt a legendás ausztrál teniszező, Fred Stolle

Tenisz
2025.03.06. 09:36

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
2025.03.04. 12:26

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
2025.03.04. 08:33

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53
Ezek is érdekelhetik