Rendezői jobb – Deák Zsigmond jegyzete

A 2024-es budapesti olimpiarendezés lehetőségének elkaszálása után már-már félve merem leírni, de nagyon úgy néz ki, légből kapott és megfontolandó ellenérvek ide vagy oda, mindenképpen érdemes rangos sporteseményeket hozni hazánkba.

Kicsit szájbarágásnak tűnhet, de az aktuális „nagypolitikai” helyzetben nem felesleges leszögezni, hogy ezek a versenyek népszerűsítik itthon az adott sportágat, növelik a magyar sikerek lehetőségét, s a külföldiek is rendre kiválóan érzik magukat nálunk, ebből kifolyólag jó hírünket keltik a nagyvilágban.

Épp így történt mindez a női teniszezők múlt heti budapesti WTA-tornáján, ahol ezrek figyelték a BOK-csarnokbeli döntőt s egyben Babos Tímea diadalát, a legyőzött cseh rivális, Lucie Safárová pedig a szomorúság helyett azzal búcsúzott, hogy „remélem, jövőre visszatérhetek!” Ráadásul az esemény emócióktól sem volt mentes, Babos a legszűkebb s egyben legtágabb családja, a szülei, testvére, illetve a hazai nézők ezrei előtt hullajtott örömkönnyeket, s ami ennél meglepőbb, monacói edzője, Thomas Drouet sem bírt az érzelmeivel. Sírni, ugye, csak a győztesnek szabad, de ez esetben Székely Éva sem találhat kivetnivalót a történtekben.

Egy kalapemelés kijár a Magyar Teniszszövetségnek is, amely 2014-ben „elengedte” ugyan a Márky Jenő-féle WTA-viadalt Bukarestbe (pedig azt is nyerte meg magyar, Szávay Ágnes 2009-ben és '10-ben, szintén zajos sikert aratva), de aztán a döntéshozók rájöttek, hogy kellenek a rangos hazai megméretések. A mostani WTA-versenyt Rióból „importálták”, a férfiaknál pedig előbb challengertornákat rendeztek – idén Fucsovics Márton finalista volt –, majd áprilisban jön a sporttörténet első magyarországi ATP-viadala. S a tervek szerint itt sincs megállás, még nagyobb tornák felé kacsingat a sportági vezetőség.

Hogy sokba kerül? Persze, mint majdnem minden, aminek van értéke. Azt javaslom tehát a szakszövetségeknek, hogy bátran merjenek belevágni terveik megvalósításába. Ha már a közel harminc sportág „összevont világbajnokságának” számító olimpiának saját magunk miatt búcsút kellett mondani, egyes megméretéseknek ne kelljen.

Szeretnék még örömében könnyező magyar sportolót látni trófeával a kezében, boldog, tomboló hazai szurkolók előtt.