Tenisz: 63 perc alatt 32 nyerő – Babos elődöntős Taskentben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.28. 10:47
Babos Tímea két játszmában (6:3, 6:4) legyőzte a svájci Stefanie Vögelét a taskenti kemény pályás női tenisztorna negyeddöntőjében. A világranglista 52. helyén álló, az üzbegisztáni versenyen második kiemelt magyar játékos az elődöntőben a fehérorosz Arina Szabalenkával találkozik.

Babos Tímea a mérkőzés elején repülőrajtot vett, az első négy játékban összesen három pontot engedett Vögelének, és 4:0-ra elhúzott. A WTA-rangsorban 196. svájci ezt követően egy adogatójátékát visszavette, de 27 perc alatt így is a magyar lány nyerte meg az első játszmát. A második szettet Babos két brékkel kezdte (3:0), ezek után ismét belefért, hogy egyszer elveszítse a szervagémjét (6:4).

Babos a 63 perces meccsen 32 nyerőt és 20 ki nem kényszerített hibát ütött, ezekből a számokból látszik, hogy agresszívan játszott. Vögele a 10 fogadhatatlan ütése mellett 14-szer rontott.

A MÉRKŐZÉS UTOLSÓ JÁTÉKA


Forrás: Digi Sport

A magyar teniszező az elődöntőben a világranglista 119. helyén álló fehérorosz Arina Szabalenkával csap össze, akivel korábban még nem játszott.

„Boldog vagyok, hogy ismét elődöntőbe jutottam egyesben. Úgy érzem, ma is jól játszottam. Tegnap némileg balszerencsém volt az esővel, ma viszont szerencsés lehetek, hogy be tudtuk fejezni a mérkőzést” – nyilatkozta saját honlapján Babos.

Babos párosban a cseh Andrea Hlavácková oldalán az Irina Hromacseva, Ipek Soylu orosz, török duóval találkozik a döntőbe jutásért, de ezt a meccset az esőzés miatt péntekre halasztották.

WTA-TORNA, TASKENT (250 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Babos (magyar, 2.)–Vögele (svájci) 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
9 órája

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
13 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Babosék az elődöntőben búcsúztak Méridában

Tenisz
2025.03.01. 09:15

Babos Tímeáék párosa elődöntős Mexikóban

Tenisz
2025.02.28. 08:28

Babosék a negyeddöntőben a méridai tenisztornán

Tenisz
2025.02.27. 08:41

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32
Ezek is érdekelhetik