Aus. Open: a negyedik kiemelt három játszmában búcsúzott

Vágólapra másolva!
2019.01.21. 08:08
null
Alexander Zverev megszorítani sem tudta Milos Raonicot (Fotó: AFP)
Alexander Zverev megszorítani sem tudta Milos Raonicot az Australian Open nyolcaddöntőjében, a német játékos ütője bánta a gyenge teljesítményt.

 

 

És akkor Alexander Zverev begurult.

Az Australian Open negyedik kiemeltje egyszerűen képtelen volt jó döntéseket hozni és fontos pontokat nyerni a kanadai Milos Raonic ellen, amit egyre nehezebben viselt – a vége az lett, hogy 6:1, 4:1-es hátrányban nyolcszor csapta földhöz az ütőjét a szünetben, amíg az darabokra nem esett.

A 6:1, 6:1-es első két szett után a német klasszis láthatóan elengedte a mérkőzést, ami jót tett a teljesítményének, a harmadik játszmában – két mérkőzéslabda hárítása árán – a rövidítést is ki tudta harcolni. Ott viszont háromszor is elbukta adogatását, ami a nagyszerűen szerváló Raonic ellen nem fért bele, így a harmadik kiemelt Roger Federer után a negyedikként jegyzett Zverev is búcsúzik Melbourne-től.

„Borzalmasan játszottam, ez egyértelmű. A szervám nem működött, az alapvonalról sokat hibáztam. Ilyen szintű ellenfél esetében nem lehet így nyerni. Miután összetörtem az ütőmet, jobban éreztem magam, kiengedtem a dühöm. Sajnos túl késő volt már. Nem vagyok boldog, persze, de depressziós sem. Megtanultam, hogy elveszíteni egy meccset nem a világ vége, ha mindig kiborulnék, amikor veszítek, évi tizenötször lennék szörnyű állapotban” – jelentette ki Zverev.

A kora délutáni program női mérkőzésein eldőlt, Oszaka Naomi és Elina Szvitolina csap majd össze az elődöntőbe kerülésért. Mindketten három játszmában győztek a legjobb 16 között: előbbi a lett Anastasija Sevastova, utóbbi az amerikai Madison Keys ellen. Szvitolina páholyában egyébként ebédelt egy jót a francia Gaël Monfils – meg persze nagyon szurkolt az ukrán játékosnak, akivel szoros kapcsolatban áll.

Kiesett a spanyol Garbine Muguruza is, őt a magas színvonalon teljesítő, remekül adogató cseh Karolína Plísková búcsúztatta. Ellenfele a Simona Halep–Serena Williams esti párharc győztese lesz.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (60 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ (4. FORDULÓ), ÁGRAJZ SZERINT
Halep (román, 1.)–S. Williams (amerikai, 16.)
Ka. Plísková (cseh, 7.)–Muguruza (spanyol, 18.) 6:3, 6:1
Oszaka (japán, 4.)–Sevastova (lett, 13.) 4:6, 6:3, 6:4
Szvitolina (ukrán, 6.)–Keys (amerikai, 17.) 6:2, 1:6, 6:1

vasárnap játszották:
Kvitová (cseh, 8.)–Anisimova (amerikai) 6:2, 6:1
Barty (ausztrál, 15.)–Sarapova (orosz, 30.) 4:6, 6:1, 6:4
Pavljucsenkova (orosz)–Stephens (amerikai, 5.) 6:7 (3–7), 6:3, 6:3
Collins (amerikai)–Kerber (német, 2.) 6:0, 6:2

FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ (4. FORDULÓ) PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Djokovics (szerb, 1.)–Medvegyev (orosz, 15.)
Carreno-Busta (spanyol, 23.)–Nisikori (japán, 8.)
Raonic (kanadai, 16.)–A. Zverev (német, 4.) 6:1, 6:1, 7:6 (7–5)
Coric (horvát, 11.)–Pouille (francia, 28.)

vasárnap játszották:
Bautista (spanyol, 22.)–Cilic (horvát, 6.) 6:7 (6–8), 6:3, 6:2, 4:6, 6:4
Cicipasz (görög, 14.)–Federer (svájci, 3.) 6:7 (11–13), 7:6 (7–3), 7:5, 7:6 (7–5)
Tiafoe (amerikai)–Dimitrov (bolgár, 20.) 7:5, 7:6, 6:7, 7:5
Nadal (spanyol, 2.)–Berdych (cseh) 6:0, 6:1, 7:6

 

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián: Továbbra is keményen dolgozunk, de szerintem jó úton haladunk

Tenisz
13 órája

Zverev megállította Marozsánt a müncheni tenisztornán

Tenisz
16 órája

Az olasz kapitány szerint az eltiltott Sinner csúcsformában lesz a Roland Garroson

Tenisz
21 órája

Marozsán már elődöntős Münchenben – következik Zverev

Tenisz
2025.04.18. 19:34

Marozsán Fábián majdnem lemaradt róla, hogy nyert – videó

Tenisz
2025.04.17. 21:54

Ugo Humbert sem okozott gondot, negyeddöntőbe jutott Marozsán Münchenben

Tenisz
2025.04.17. 18:20

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
2025.04.15. 15:01

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
2025.04.15. 11:43
Ezek is érdekelhetik