Tenisz: Babos óriásit fordítva megnyerte első selejtezős meccsét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.18. 20:51
null
Babos Tímea megnyerte első selejtezős meccsét Miamiban (Fotó: Getty Images)
Babos Tímea három játszmában (3:6, 7:5, 6:4-re) legyőzte a svájci Stefanie Vögelét a Miamiban zajló női tenisztorna selejtezőjének első fordulójában, így már csak egy siker választja el a főtáblától.

 

Babos Tímea már nem fért fel a főtáblára, így a selejtezőben kell kivívnia a főtáblás részvételt – a magyar teniszezőnőnek két győzelemre lenne szüksége ahhoz, hogy az elitmezőnybe kerüljön.

Babos az első fordulóban a világranglistán 109. svájci Stefanie Vögele ellen kezdett – az első játszmában a felek 3:2-ig fej fej mellett haladtak, ekkor a svájci brékelte Babost, Vögele nem adta ki a kezéből az irányítást, 36 perc alatt 6:3-ra megnyerte az első szettet.

A második játszma nagyobb küzdelemmel indult, 3:3-ig Babos Tímea tartotta a lépést ellenfelével, de ekkor jött egy rövid megtorpanás, Vögele elvette Babos adogatását. Babos aztán 5:4-nél sikeresen brékelte a svájcit, akinek egyébként még meccslabdája is volt, de ezt a magyar hárította.

Babos 6:5-nél megint villant, brékelte Vögelét – itt négy játszmalabdája is volt, s az utolsót kihasználta, így nagy fordítás után 7:5-re megnyerte a szettet.

A harmadik játszmát nem kezdte jól Babos, egyből elveszítette az adogatását, ám hamar javított, rögtön elvette Vögele szerváját, majd 2:1-nél újfent brékelte, s ellépett riválisától. Babos a folytatásban új erőre kapott, 5:1-re elhúzott, a kegyelemdöfést viszont nem tudta bevinni. Vögele ezt követően visszakapaszkodott, két brékkel feljött 5:4-re.

Babos aztán a meccsért fogadhatott. Az első két mérkőzéslabdát ugyan nem tudta beütni, a harmadikat viszont már igen, így 6:4-gyel lezárta a szettet, egyúttal a találkozót is.

Babos Tímea a selejtező második fordulójában a 7. kiemelt észt Kaia Kanepivel küzdhet meg kedden 15 órától, és ha nyer, feljut a verseny főtáblájára.

WTA-TORNA, MIAMI (9 035 482 dollár, kemény pálya)
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Babos (magyar, 23.)–Vögele (svájci) 3:6, 7:5, 6:4

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
5 órája

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
9 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Babosék az elődöntőben búcsúztak Méridában

Tenisz
2025.03.01. 09:15

Babos Tímeáék párosa elődöntős Mexikóban

Tenisz
2025.02.28. 08:28

Babosék a negyeddöntőben a méridai tenisztornán

Tenisz
2025.02.27. 08:41

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32
Ezek is érdekelhetik