Tenisz: Federer lesöpörte Coricot, Cicipasszal döntőzik

Vágólapra másolva!
2019.03.01. 19:03
null
Federer szombaton a 100. ATP-tornagyőzelméért lép pályára (Fotó: AFP)
A 100. ATP-tornagyőzelmére hajtó Roger Federer két sima játszmában (6:2, 6:2) legyőzte a horvát Borna Coricot a dubai kemény pályás verseny pénteki elődöntőjében, ezzel bejutott a szombati fináléba, amelyben az őt az Australian Open negyedik fordulójában kiejtő Sztefanosz Cicipasszal csap össze.

 

A dubai versenyt eddig hétszer, legutóbb 2015-ben megnyerő Roger Federer a csütörtöki negyeddöntőben Fucsovics Mártont csak nagy csatában, 1 óra 56 perces meccsen tudta legyűrni, Borna Coricot azonban a pénteki elődöntőben nagyon simán, 67 perc alatt elintézte.

Pedig az előzmények ismeretében egyáltalán nem volt biztos, hogy a svájci klasszis megveri a nála 15 évvel fiatalabb horvátot – pláne nem ennyire könnyedén –, hiszen a felek legutóbbi két mérkőzését Coric nyerte. Ezúttal azonban Federer nem kegyelmezett, még a második adogatásainál is 68 százalékos hatékonysággal nyerte meg a pontokat (az elsőknél 80 százalékban), miközben Coric az első szerváit is csak 54 százalékban (20/37) tudta pontra váltani.

A legnagyobb különbség tehát a két teniszező adogatójátékában volt, Federer minden fogadógémében eljutott legalább két pontig, ő viszont bréklabdáig sem engedte a horvátot.




Federer a tizedik dubai döntőjében szombaton Sztefanosz Cicipasszal csap össze, akinek van miért visszavágnia, hiszen a görög az idei Australian Openen a legjobb 16 között emlékezetes meccsen megverte őt.

A 20 éves Cicipasz a pénteki elődöntőben a francia Gaël Monfilst győzte le szett- és brékhátrányból felállva, 47 nyerőt ütve, ezzel sorozatban a nyolcadik győzelmét aratta az ATP Touron, és hétfőtől életében először top 10-es játékosként jegyzik a világranglistán. De Monfils sem lehet teljesen csalódott – bár hiányérzet nyilván maradt benne –, hiszen a jövő hét elején visszakerül az első húszba az ATP rangsorában.

A szombati döntőre magyar idő szerint 16 órától kerül sor.

ATP 500-AS TORNA, DUBAI (2 887 895 dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ
Cicipasz (görög, 5.)–Monfils (francia) 4:6, 7:6 (7–4), 7:6 (7–4)
Federer (svájci, 2.)–Coric (horvát, 6.) 6:2, 6:2

ATP 250-ES TORNA, SAO PAULO (618 810 dollár, salak)
NEGYEDDÖNTŐ (ÁGRAJZ SZERINT)

Ruud (norvég)–Dellien (bolíviai) 6:1, 6:1
Garín (chilei)–L. Mayer (argentin, 4.) 4:6, 6:4, 6:4
Pella (argentin, 3.)–Trungelliti (argentin) 6:0, 6:3
Györe (szerbiai)–Auger-Aliassime (kanadai) 6:2, 3:6, 6:3

Legfrissebb hírek

Az olasz kapitány szerint az eltiltott Sinner csúcsformában lesz a Roland Garroson

Tenisz
21 órája

Marozsán már elődöntős Münchenben – következik Zverev

Tenisz
2025.04.18. 19:34

Marozsán Fábián majdnem lemaradt róla, hogy nyert – videó

Tenisz
2025.04.17. 21:54

Ugo Humbert sem okozott gondot, negyeddöntőbe jutott Marozsán Münchenben

Tenisz
2025.04.17. 18:20

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
2025.04.15. 15:01

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
2025.04.15. 11:43

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09

Kiesett a címvédő Cicipasz; spanyol házielődöntő Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.11. 18:59
Ezek is érdekelhetik