Tenisz: Megtanultunk bízni egymásban – Babos Tímea

– Az első labdamenettől kezdve uralták a mérkőzést, ha fel is zárkóztak volna Strycováék, azonnal reagáltak. A pályán is azt érezték, hogy ezt a finálét egyszerűen nem veszíthetik el?
– Őszintén, az elődöntő után, amelyen nem játszottam jól, nagyon reméltem, hogy jobb napra ébredek. Már a beütésnél is lazák voltunk, vidámak, nem idegeskedtünk. Segített, hogy játszottunk már közösen világbajnoki döntőt, sok nagy csatát megéltünk együtt. Az elődöntő megmutatta, miért vagyunk jók: vert helyzetből álltunk fel, végig egymást támogatva. A páros szépsége, hogy mindig kettőn áll a vásár, ha az egyiknek nem megy, a másik még fel tudja húzni, és pont ezért vagyunk erősek. Megtanultunk bízni egymásban, ami évekkel ezelőtt még nem ment. Az ilyen mérkőzések kovácsolnak össze bennünket. A kérdésre visszatérve: igen, azt éreztük, hogy nem veszíthetjük el ezt a finálét, egy pillanatra sem zökkentünk ki – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére Babos Tímea (MTK), miután a francia Kristina Mladenoviccsal pazar teljesítménnyel, 6:1, 6:3-ra nyertek a cseh Barbora Strycová és a tajvani Hszie Szu-vej ellen a sencseni WTA-világbajnokság fináléjában.

– A teljesítményüket tekintve ez a találkozó ott van a legjobbak között, amit együtt megéltek?
– Mindenképpen. Ahogy említettem, sok nagy csata van mögöttünk, nyertünk és veszítettünk is jó vagy kevésbé jó játékkal, de most szinte hibátlanul teljesítettünk. Lehet, hogy ez most fellengzősen hangzik, de ha a legjobbunkat hozzuk, csak a saját játékunkra figyelünk, akkor nehéz minket megverni. A játékunk Kikivel passzol egymáshoz, a lelki kapocs pedig, ami közöttünk van, olyan extra, ami kevés párosnak adatik meg.

– Milyen volt a döntő előtti éjjel, a mérkőzést megelőző órák? Érezte azt a magabiztosságot, amit aztán a pályán is láttunk?
– Az elődöntő után még egyszer átbeszéltük a taktikát és a szokásos helyen vacsoráztunk a csapatommal. Megnéztünk pár összefoglalót az ellenfeleinkről, amit az edzőm, Michael Joyce készített, és egyszerű, de tartható taktikát dolgoztunk ki. Jól aludtam, a körülményekhez képest kipihenten ébredtem, bár a szezon végén már mindene fáj az embernek. Reggel kondiztam, aztán Kikivel elfogyasztottuk a szokásos ebédünket – a teniszezők babonásak, így én is, napokig ugyanazt ebédeltem, már a könyökömön jön ki a zöldséges rizs. Nem izgultunk a meccs előtt, az első pár gém után pedig éreztük, hogy nem lehet baj.

– Amikor a mérkőzésért szervált, volt önben feszültség, vagy nyugalmat adott az elmúlt két év győzelme?
– Egy pillanatra éreztem, hogy remeg a kezem, de vettem két mély levegőt, ránéztem Kikire, megbeszéltük a formációt, aztán elengedtem a kezem. Tudtam, hogy ha jó az első szervám, Kiki készen áll majd a röptére.

– Gondol valamire az ember, amikor világbajnokként, örömében leejti az ütőjét vagy csak a felhőtlen örömet érzi?
– Csak a felhőtlen örömet. Aztán néhány pillanattal később elöntöttek az érzések, hogy mennyit dolgoztam, dolgoztunk ezért, mennyi mindenen mentünk keresztül. Átfutott a fejemben a kissé csalódást keltő egyéni évem. Kavarognak még most is az érzéseim, minden percben egy új gondolat tör rám. Tudom, hogy nálunk otthon nem szokás kijelenteni, hogy büszke vagyok magamra, de én most az vagyok. Annyi mindent kaptam már ettől a sporttól, és ezekért a pillanatokért érdemes küzdeni, hajtani. Elnézést, hogy kicsit össze-vissza beszélek, de meghatódtam, és közben ezernyi gondolat kavarog bennem. Köszönöm mindenkinek, aki hitt bennem, támogatott az úton, a csapatomnak, a családomnak, a támogatóimnak, a szurkolóknak és a médiának is.

– Sorozatban harmadszor várhatta világbajnokként a székben, hogy felállítsák a dobogót a díjátadóhoz. Mi járt a fejében? Meg lehet ezt szokni, vagy újra és újra hihetetlennek tűnik?
– Hihetetlennek tűnik. Csak ültünk, néztem ki a fejemből és az elmúlt napokra, hetekre, hónapokra gondoltam. Megkönnyebbülést, boldogságot, büszkeséget és hálát éreztem.

– Emeli a siker fényét, hogy a legutóbbi három mérkőzésen az idei három Grand Slam-bajnokot győzték le? A negyediket, a Roland Garrosét nem tudták, hiszen azt önök nyerték meg.
– Eddig a kérdésig eszembe sem jutott, hogy három Grand Slam-győztest győztünk le sorozatban! Szuper érzés, hiszen a vébé az év utolsó versenye, ahova csak a legjobbak jutnak ki – az elmúlt napok azt mutatták, hogy tényleg jók vagyunk Kikivel.

– Párosban eddig csak a Martina Navratilova, Pam Shriver duó tudott sorozatban triplázni a világbajnokságon, illetve legutóbb, huszonegy éve Lindsay Davenport. És most már a Sopronból induló Babos Tímea! Martina Hingisnek vagy éppen Billie Jean Kingnek például nem sikerült.
– Navratilova, Shriver, Davenport... Micsoda névsor, elképesztő! És megható.

– A torna előtt azt mondta, többek között a két világbajnoki trófea miatt is különleges helyet foglal el a szívében Szingapúr. Vasárnaptól Sencsen is a kedvenc városai közé tartozik?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy igen. Az utolsó meccsekre már elég sok szurkoló kilátogatott, de bízom benne, hogy jövőre még jobb lesz ez az esemény. Szingapúr feladta a leckét, de mivel Sencsen tíz évre kapta meg a rendezés jogát, nyilván egyre magasabb színvonalú lesz a szervezés, mert az idén még akadtak hiányosságok.

– A Roland Garros-győzelem után nem volt ideje ünnepelni – és most?
– Ez nálam már-már hagyomány, hogy a nagy győzelmek után nem tudok ünnepelni. A tavalyi Australian Open után azonnal rohantunk tovább, az idén Párizsból repültem egy kisebb füves versenyre, itt pedig máris kezdődik egy 100 ezer dolláros ITF-torna. Fáradt vagyok, szívesen ünnepelnék Kikivel, a csapatommal, a családommal, de sajnos nem fér bele. Van bennem hiányérzet az egyéni eredményeimet illetően, ezért vállaltam be még két versenyt, mert becsületesen szeretném befejezni az évet, hogy amit lehetett, megtettem az egyéni karrieremért is.