Videó: amikor egy néző trükkjével nyertek pontot Djokovics ellen

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.06. 11:57
A koronavírus megbénította a sportvilágot, és lassan már nem marad olyan ország, ahol még rendeznek mérkőzéseket. Mit lehet ilyenkor tenni? Irány az archívum! Most egy legendássá váló szervát és annak előzményeit idézzük fel a wimbledoni tenisztornáról!

Nyolc évvel ezelőtt, 2012-ben járunk, méghozzá Wimbledonban, ahol Novak Djokovics honfitársával, Viktor Troickival találkozott a legjobb tizenhat között.

A szerb klasszis villámgyorsan el is húzott, és két szett után már 6:3, 6:1-re vezetett, sőt, a harmadik szettben is hozta az első adogatását.

Ekkor érezte úgy az egyik néző, hogy segítenie kell kicsit Troickinak, így beordította az egyik szervája előtt, hogy: „A fonákjára szerválj, Viktor!”

A szerb erre a közönség felé mutatott ütőjével, így jelezve viccesen, ha így tudja a szurkoló, mit kell csinálni, cseréljenek helyet.

Ennek ellenéreTroicki mégis oda szervált, ahova a néző kérte, és Djokovics nem is tudta fogadni az adogatást. Az ötletért így járt a köszönet.



Más kérdés, hogy Troicki egyébként így is simán, három szettben kikapott honfitársától.

Legfrissebb hírek

Fritz kikapott, 19 éves cseh meccsel Djokoviccsal Miami trónjáért

Tenisz
9 órája

Darja Kaszatkina ausztrál színekben teniszezik tovább

Tenisz
22 órája

Djokovics a 60. 1000-es döntőjét vívhatja Miamiban

Tenisz
Tegnap, 8:20

Tíz év után van újra cseh játékos a négy között Miamiban; Djokovics tovább írja rekordját

Tenisz
2025.03.28. 08:44

Fucsovics a második fordulóban búcsúzott Gironában

Tenisz
2025.03.27. 18:34

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.27. 17:17

Marozsán Fábián: Vissza kell szereznem az önbizalmamat

Tenisz
2025.03.27. 16:48

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
2025.03.27. 09:29
Ezek is érdekelhetik