Tenisz: több száz néző előtt rendeznek bemutatót Berlinben

Vágólapra másolva!
2020.06.30. 21:50
Több száz néző részvételével rendeznek július közepén meghívásos tenisztornát Berlinben.

A szervezők keddi közlése szerint a július 13–15. közötti, szabadtéri, füves pályás versenyre naponta 800 szurkoló mehet be, míg a július 17–19. közötti, a Tempelhof reptér egyik hangárjában kialakított kemény pályás viadalt napi 200 drukker élvezheti a helyszínen.

A közlemény kiemeli, a városi egészségügyi hatóságok engedélyezték a limitált nézőszámot. A koronavírus-járvány óta ez lesz az első németországi sportesemény, melyet nem zárt kapuk mögött rendeznek.

A versenyen – amelyen a távolságtartó intézkedések érvényben maradnak, a játékosokat és a stábtagokat pedig folyamatosan tesztelik majd – a férfiaknál a tervek szerint többek között az osztrák Dominic Thiem (3. a világranglistán), a német Alexander Zverev (7.), illetve az ausztrál Nick Kyrgios (40.) is részt vesz. Utóbbi kettő találkozója különösen pikánsnak ígérkezik, ugyanis Kyrgios hétfőn élesen kritizálta Zverevet, aki azok után, hogy szerepelt a több koronavírusos esetet is hozó, a világelső Novak Djokovics által szervezett Adria Touron, az önkéntes karanténját figyelmen kívül hagyva szombaton bulizott.

A női viadalon az ukrán Elina Szvitolina (5.), a holland Kiki Bertens (7.), a cseh Petra Kvitová (12.), a német Julia Görges (38.), a francia Caroline Garcia (46.) és az ugyancsak hazai Andrea Petkovic (87.) is pályára lép.

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma tornagyőztes lett Portugáliában

Tenisz
1 órája

Marozsán Fábián: Továbbra is keményen dolgozunk, de szerintem jó úton haladunk

Tenisz
18 órája

Zverev megállította Marozsánt a müncheni tenisztornán

Tenisz
21 órája

Az olasz kapitány szerint az eltiltott Sinner csúcsformában lesz a Roland Garroson

Tenisz
Tegnap, 12:44

Marozsán már elődöntős Münchenben – következik Zverev

Tenisz
2025.04.18. 19:34

Marozsán Fábián majdnem lemaradt róla, hogy nyert – videó

Tenisz
2025.04.17. 21:54

Ugo Humbert sem okozott gondot, negyeddöntőbe jutott Marozsán Münchenben

Tenisz
2025.04.17. 18:20

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
2025.04.15. 15:01
Ezek is érdekelhetik