U21-es ATP-vb: Alcaraz újra nyert, ő az első elődöntős

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.11.10. 23:49
null
Carlos Alcaraz már két forduló után elődöntős az U21-es ATP-vb-n (Fotó: AFP)
Carlos Alcaraz három játszmában legyőzte az amerikai Brandon Nakashimát a milánói U21-es tenisz ATP-világbajnokság második fordulójában, ezzel – a harmadik csoportmeccsének eredményétől függetlenül – bejutott a legjobb négy közé.

 

A 18 éves spanyol fiú az első körben a dán Holger Rune ellen is három szettben nyert, újabb győzelme pedig azt jelenti, hogy már két forduló után biztossá vált a helye az elődöntőben.

A mérkőzés egyik legszebb labdamenete


AZ U21-ES ATP-VB-K EDDIGI GYŐZTESEI
2017
Csung Hjon (dél-koreai)
2018
Sztefanosz Cicipasz (görög)
2019
Jannik Sinner (olasz)
A versenyt 2020-ban a koronavírus-járvány miatt nem tartották meg.

Alcaraz az idei US Openen a negyeddöntőig menetelt, kiejtve többek között Sztefanosz Cicipaszt is, ezzel az ATP-világranglista 1973-as bevezetése óta a legfiatalabb teniszezővé lépett elő, aki a New York-i Grand Slam-tornán legyőzött egy top 3-as játékost.

A B-csoportban Sebastian Korda áll két győzelemmel, de ő még nem jutott tovább, mert a harmadik körben alakulhatnak úgy az események (és az eredmények), hogy az amerikai fiú csak a kvartett harmadik helyén végezzen. Az olasz Lorenzo Musetti egyébiránt a korosztályos ATP-vb-k történetének eddigi leghosszabb mérkőzésén (2 óra 33 perc) nyert a francia Hugo Gaston ellen.

U21-ES ATP-VILÁGBAJNOKSÁG (MILÁNÓ)
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT

Alcaraz (spanyol)–Nakashima (amerikai) 4:3 (7–4), 4:1, 4:3 (7–4)
Rune (dán)–Cerúndolo (argentin) 4:1, 4:2, 1:4, 4:1
A csoport állása: 1. Alcaraz 2 pont (2 győzelem/0 vereség), 2. Nakashima 1 (1/1), 3. Rune 1 (1/1), 4. Cerúndolo 0 (0/2)

B-CSOPORT
Korda (amerikai)–Báez (argentin) 4:3 (7–3), 4:2, 4:2
Musetti (olasz)–Gaston (francia) 4:3 (7–4), 4:3 (8–6), 2:4, 3:4 (7–9), 4:2
A csoport állása: 1. Korda 2 (2/0), 2. Báez 1 (1/1), 3. Musetti 1 (1/1), 4. Gaston 0 (0/2)

Legfrissebb hírek

Megnevezték a Laureus-díj idei jelöltjeit, Alcaraz és Verstappen is nyerhet a férfiaknál

Egyéb egyéni
16 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Marozsán javított, Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.02.24. 10:01

Megint Nardi vár Fucsovicsra a dubai tenisztornán

Tenisz
2025.02.23. 18:54
Ezek is érdekelhetik