Tenisz: Udvardy Panna döntő szettben kikapott Mexikóban

Vágólapra másolva!
2022.02.22. 23:22
null
Udvardynak nem sikerült a továbbjutás (Fotó: Getty Images – archív)
A mexikói Guadalajarában zajló 239 477 dollár összdíjazású női tenisz torna 1. fordulójában a világranglistán 83. helyen álló Udvardy Panna döntő játszmában vereséget szenvedett a 94. helyet elfoglaló kínai Vang Hszin-jütől.

Kaposvári születésű magyar lány az első játszmát nem kezdte túl magabiztosan, hiszen második adogatójátékában két bréklabdát is kellett hárítani, s a harmadikban 2–2-nél már az újabb fogadóesélyt már nem tudta kivédeni, a kínai pedig meg is őrizte a megszerzett előnyét, s 44 perc alatt 6:4-re vitte az első szettet.

A másodikban már jobban indult a 23 éves magyar lány, mert a szett elején kétszer is elvette ellenfele adogatását, a kínai viszont ezt csak egyszer tette meg. Udvardy már 4:1-re is vezetett, ám a 20 éves kínai három játékot is megnyert egymás után, azaz egyenlített, de Udvardy 5:4 után a legjobbkor brékelt ismét, így 48 perc alatt egyenlített, jöhetett a döntő játszma.

Ennek az elejét viszont elszúrta a magyar lány, akit láthatóan egyre többször zavart meg a nagy szél, így első két adogatójátékát simán elvesztette, s villámgyorsan 4:0-s hátrányba került, s ugyan egy adogatójátékot hozni tudott, a meccsbe már volt számára visszaút, Vang pedig 5:1 után első meccslabdáját kihasználva lezárta a mérkőzést, s két óra három perc játék után bejutott a legjobb 16 közé.

WTA 250-ES TORNA, GUADALAJARA (239 477 dollár,kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Vang Hszin-jü (kínai)–Udvardy Panna 6:4, 4:6, 6:1

Legfrissebb hírek

Marozsán már elődöntős Münchenben – következik Zverev

Tenisz
14 órája

Gálfi nyerte a magyaros negyeddöntőt

Tenisz
15 órája

Marozsán Fábián majdnem lemaradt róla, hogy nyert – videó

Tenisz
2025.04.17. 21:54

Ugo Humbert sem okozott gondot, negyeddöntőbe jutott Marozsán Münchenben

Tenisz
2025.04.17. 18:20

Udvardy is nyolcaddöntős Portugáliában

Tenisz
2025.04.16. 13:34

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
2025.04.15. 15:01

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
2025.04.15. 11:43

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09
Ezek is érdekelhetik