Billie Jean King-kupa: mindhárom meccset megnyertük Dánia ellen

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.13. 13:38
null
Bondár Annáék győztek párosban (Fotó: Magyar Teniszszövetség/Peleskey Bence)
Ahogyan azt megírtuk, már a két egyes mérkőzés után biztossá vált, hogy a női teniszválogatottunk legyőzi Dániát a Billie Jean King-kupa euroafrikai zóna I-es csoportjának Antalyában zajló tornáján, és Bondár Anna (WTA-72.), valamint Tóth Amarissa (741.) párosban elért sikerével beállította a 3:0-s végeredményt.

 

Jani Réka és Udvardy Panna egyaránt nagyon simán győzött egyesben, s habár náluk Bondárék valamelyest szorosabb mérkőzést játszottak Sofia Nami Samavati (484.) ésJohanne Christine Svendsen(1159.) párosával, összességében magabiztosnak nevezhető, 6:2, 6:4-es diadalt arattak.

A magyar csapat a második mérkőzésén győzött Törökországban, kedden a házigazdák ellen nyert nagy csatában 2:1-re.

Az antalyai viadalon a két csoport győztese közvetlenül bejut a novemberi rájátszásba, míg a második helyezettek egy újabb találkozón döntik el a harmadik továbbjutó hely sorsát. Az év végi rájátszás győztesei – amelyben az idei kvalifikáció kilenc vesztese mellett mindhárom zóna legjobb három helyezettje szerepelhet – jövőre a nagydöntőbe jutásért játszhatnak.

Csütörtökön Szerbiával játszanak a mieink, míg pénteken Észtország ellen bizonyíthatnak.

BILLIE JEAN KING-KUPA
EUROAFRIKAI ZÓNA, I-ES CSOPORT
SZERDA
Magyarország–Dánia 3:0

Jani Réka Luca–Rebecca Munk Mortensen 6:0, 6:1
Udvardy Panna–Sofia Nami Samavati 6:1, 6:2
Bondár/Tóth–Samavati/Svendsen 6:2, 6:4

KEDDI EREDMÉNYEK
Magyarország–Törökország 2:1
Szerbia–Dánia 2:1

HÉTFŐI EREDMÉNYEK
Szerbia–Észtország 2:1
Törökország–Dánia 2:1

Legfrissebb hírek

Marozsán és Bondár is búcsúzott a miami tenisztornától

Tenisz
2025.03.19. 20:52

Tóth Amarissa: Megcélzom a US Open selejtezőjét!

Tenisz
2025.03.18. 10:53

Marozsán után Bondár is nagyon nehéz sorsolást kapott Miamiban

Tenisz
2025.03.18. 09:52

Bondár Anna négy meccslabdát hárítva feljutott a főtáblára a miami tenisztornán

Tenisz
2025.03.17. 18:59

Bondár Anna legyőzte ausztrál ellenfelét a miami tenisztorna selejtezőjében

Tenisz
2025.03.16. 18:55

Székesfehérvár Open: Tóth Amarissa nagy csatában maradt alul a döntőben

Tenisz
2025.03.16. 14:58

Székesfehérvár Open: Tóth Amarissa bejutott a döntőbe

Tenisz
2025.03.15. 15:05

Székesfehérvár Open: Tóth Amarissa bejutott az elődöntőbe; finalista a két Udvardy lány párosban

Tenisz
2025.03.14. 16:20
Ezek is érdekelhetik