Tenisz: Minél hamarabb Grand Slam-selejtezőket játszanék – Valkusz Máté

– Ausztráliában, a Davis-kupa párosmeccsen remekül játszottak – számítottak rá, hogy sikerülhet a bravúr?
– Összességében véve úgy mentünk ki Ausztráliába, hogy akár esélyünk is lehet: Fucsovics Marci bárkit meg tud verni, Piros Zsombinak is össze szokott jönni egy-egy kiugró győzelem, ha jó formában van – mondta Valkusz Máté a Nemzeti Sportnak. – Azt nem tudtuk, ki fog párost játszani, de Marozsán Fábiánnal mi csak pároselemeket gyakoroltunk, arra készültünk, hogy bármelyikünkre esik a választás, az jó legyen. Marci az utolsó pillanatig húzta a döntést, hogy játszik-e párost, még aludni is úgy mentünk, nem tudtuk, ki áll oda másnap. Végül inkább rápihent az egyesre, Nagy Zoltán pedig nekem és Fábinak szavazott bizalmat. Nagy szó volt, mert egyikünk sem igazán játszik párost – és ez mind az ötünkre igaz a csapatban –, de a héten befektetett edzésmunka meghozta gyümölcsét, ráadásul pont két olyan ausztrál ellen tudtunk érvényesülni, akiknek kifejezetten fontos ez a szakág: John Peers jelenleg tizedik a világranglistán, Luke Saville pedig ötvenhatodik helyen áll. Nagyon szurkoltunk a többieknek is, hogy ismét a világcsoportban játszhassunk, bár ez végül nem jött össze.

– Elégtétel ez azután, hogy tavaly, Torinóból, a Davis-kupa döntőről hazaküldték?
– Mindenképp. Nagyon szerettem volna bizonyítani, rendkívül rossz élmény volt, hogy haza kellett utaznom, és most pont párosban nyertünk, ahonnan akkor kiszorítottak. Most meg tudtam mutatni, hogy képes vagyok magas szinten játszani. Persze akkor a sérülésem is közrejátszott, de most látszott, ha egészséges vagyok, még párost is jól játszom, és ez jót tett az egómnak.

– Ukrajna lesz az ellenfél a világelitben maradásért. Mit gondol a sorsolásról?
– Mivel Szerhij Sztahovszkij visszavonult, most a legjobb játékosuk kétszázon, a második legerősebb pedig háromszázon kívül van a ranglistán, erre majdnem azt lehet mondani, hogy ajándék. Nagyon szeretek Davis-kupát játszani, teljesen más élmény, mint amit megszoktam, már csak azért is, mert nagy arénában zajlanak a mérkőzések, teljesen más érzés, főleg hazai közönség előtt, amikor egy átlagos ásznál is két-háromezer néző tombol a lelátón. Az olyan, mint egy álom... Ráadásul én szeretem is irányítani a közönséget, csinálni a show-t, húzni a nézőket.

– Ezek szerint hasonlóan modern a felfogása ebben a tekintetben, mint Nick Kyrgiosnak és Thanasi Kokkinakisnak.
– Igen, pont ezt mondtam volna magamtól is, csak hát Nick Kyrgiost nem mindig a legpozitívabb kontextusban szokták emlegetni…

– Mit gondol arról, hogy egyre több teniszező áll nyilvánosság elé mentális problémáival – legutóbb épp Nick Kyrgios?
– Biztos, hogy jó néhányan küzdenek a mezőnyben ilyen gondokkal. De azt hiszem, ebben a közegben a maga módján mindenki kicsit bolond – nem lehet másképp bírni ezt az életformát, napi négy-ötórát teniszezni, állandóan utazni, messze lenni szeretteinktől. Ehhez elvetemültnek lenni. Hát akkor még top tízben fenntartani a motivációt, napról napra menni előre úgy, hogy a játékos nem kallódik el.

– Önben is megvan ez a fajta „bolondság”?
– Bár meglenne! Nagyon szeretem mindezt, én is oda vágyom az élmezőnybe, szeretnék kitörni, csak nagyon nehéz úgy megtalálni a motivációt, hogy állandóan sérült, vagy beteg az ember. Hétről hétre százszázalékosan teljesíteni még ITF szinten sem könnyű.

– Mi kell ahhoz, hogy sikerüljön kitörni?
– Jól kell játszani, már csak azért is, mert egy teniszezőt sem töltenek el túl jó érzéssel azok a versenyek, amelyekből anyagilag minuszosan jön ki. Persze pozitív mérlegű tornák is vannak, egy-egy győzelemből is el lehet lenni jó néhány hétig, akár hónapig, de az eredményességtől függ, ez meddig tart ki. Nekem szerencsére vannak szponzoraim is, akik évek óta támogatnak, úgyhogy ha gondban lennék, és másképp nem tudnék tovább versenyezni, rájuk számíthatnék, amiért hálás vagyok. És visszatérve az eredeti kérdésre: biztos vagyok benne, hogy sikerül majd kitörnöm.

– A szponzorok mellett a családja is ön mellett áll, támogatják?
– Nem engedem, hogy beleszóljanak a teniszembe. Ezt elég nehezen kezelik, szeretnék, ha jobban bevonnám őket. Azért, ha a környező országokban van fontosabb meccsem, elődöntő vagy döntő, arra el szoktak jönni.

– Ezek szerint hamar levált a szüleiről?
– Már tizennyolc évesen a saját lábamra álltam. A szövetség segített megoldani a lakhatásomat, a támogatásával utazhattam versenyekre, és a létesítmény-használatot is biztosították, így tudtam teljesen önállóvá válni. Az évek alatt felhalmozott keretből tudok versenyezni és gazdálkodni most, hogy már nem érkeznek a szervezettől ilyen jellegű juttatások.

– Elkíséri néha a barátnője is?
– Igen, december óta vagyunk együtt, és bár ő maga nem teniszezik, teniszes családban nőtt fel, nagyon támogató. A múlt heti, horvátországi ITF-győzelmemben is fontos szerepe volt. Kijött utánam, hozott masszázspisztolyt, fehérje- és izotóniás italokat, mágneságyat, elektromos hengert, ezek nagyon kellettek a mérkőzések közötti regenerációmhoz. Ha nem jön utánam, talán már a harmadik-negyedik meccsemen elvérzek. Remélem, egyre többet utazik majd velem, mert képben van mindennel kapcsolatban. Azt egyébként ő is mondta, hogy nem látott korábban olyan magas szintű teniszt élőben, mint Opatijában.

– Érettebb lett? Ennek a jele, hogy ennyire odafigyel magára a pályán kívül is?
– Erőnléti edzőt váltottam, a tél végi időszakot már Kiss Dániellel csináltam, és azóta teljesen más szemlélettel dolgozunk a konditeremben, többet foglalkozunk a regenerációval. Horvátországban is mindent megtettem, hogy másnap mindig fitt legyek, még a tíz fok körüli tengerbe is bementem „jegesfürdőzni”. Érettség vagy sem, enélkül biztosan meghalnék, muszáj komolyan venni. Korábban nem voltak fizikailag ennyire nehéz meccseim, így a regenerálódásra sem volt szükségem ilyen mértékben. Azóta rájöttem, ez tényleg sokat hozzátesz a másnapi munkához, a jó eredményekhez – unalmamban pedig amúgy sem tudok mást csinálni.

– Unalmában?!
– Az utóbbi időben teljesen egyedül utazom, ez nagyon rossz. Másrészt viszont jó is, mert valamiért akkor teljesítek jobban, ha senki sincs velem: ki tudok zárni mindent és jönnek a jó eredmények.

– Mikor szurkolhatunk önnek legközelebb?
– A hétfőn kezdődő sanremói ATP-challengertorna a következő, ott is egyedül leszek. Ezen nagyot kell szakítanom, magasra is teszem a lécet, elődöntőt akarok játszani, kellenek a pontok, hogy minél hamarabb odaérjek a legjobb háromszáz közé. Úgy tudnék folyamatosan challengereken játszani, ahol nyolcvan pontot ér a bajnoki cím, a világranglista azon részén, ahol most vagyok, az nagy ugrást jelent. Az ITF-versenyek nagyon nehezek, sok a jó játékos, kemények a mérkőzések, és borzasztóan kevés pontot lehet szerezni még a tornagyőzelemmel is – nagyjából annyit, mint két-három megnyert meccsel egy ATP-n. Persze el lehet teniszezgetni háromszázadik, négyszázadik hely körül, csak nem az a célom, hogy itt ragadjak, minél hamarabb szeretnék feljönni a kétszázharmincadik hely környékére, hogy már játszhassak Grand Slam-selejtezőket is.

– Mi a következő lépés?
– Májustól már csak challengereken indulok, és az egész nyarat végig akarom csinálni, azokon a versenyeken akarok nagyot szakítani. Év végére már kétszázötvenben szeretnék lenni. Ha pedig azt elérem…