Tenisz: Bondár után Udvardy is továbbjutott a karlsruhei tornán

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.10. 19:00
null
Bondár Anna győzelemmel kezdett (Fotó: AFP, archív)
Bondár Anna után Udvardy Panna is továbbjutott az 1. fordulóból a Karlsruhéban zajló salakpályás női tenisztornán.

 

A németországi challenger-versenyen mindhárom top 100-as magyar játékos szerepel, a 69. helyen álló Bondár Anna kedden a francia Harmony Tannal (115.) találkozott. Első összecsapásukon a harmadik kiemelt magyar a nyitó szettben egyszer, ellenfele viszont kétszer vesztette el az adogatását, így a Hajdúszoboszló SE sportolója került szettelőnybe. A folytatás már simábban alakult, a szeghalmi játékos 4:0-ra elhúzott, és másfél óra elteltével már fogadhatta Tan gratulációját.

A 24 éves Bondárra a nyolcaddöntőben a kanadai Rebecca Marino (114.) vár.

Az ötödik helyen kiemelt Udvardy kedden a német Laura Siegemundot győzte le két szettben, 76 perces mérkőzésen.

A hetedikként rangsorolt Gálfi Dalma (92.) szerdán mutatkozik be a szerb Alekszandra Krunics (122.) ellen.

KARLSRUHE OPEN (118 652 dollár, salak)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Udvardy Panna (5.)–Laura Siegemund (német) 6:3, 6:2
Bondár Anna (3.)–Harmony Tan (francia) 6:4, 6:2
SZERDA
Gálfi Dalma (7.)–Alekszandra Krunics (szerb)

Legfrissebb hírek

Marozsán már elődöntős Münchenben – következik Zverev

Tenisz
15 órája

Gálfi nyerte a magyaros negyeddöntőt

Tenisz
16 órája

Marozsán Fábián majdnem lemaradt róla, hogy nyert – videó

Tenisz
2025.04.17. 21:54

Ugo Humbert sem okozott gondot, negyeddöntőbe jutott Marozsán Münchenben

Tenisz
2025.04.17. 18:20

Bondár Anna kiesett a nyolcaddöntőben az oeirasi tenisztornán

Tenisz
2025.04.17. 15:20

Udvardy is nyolcaddöntős Portugáliában

Tenisz
2025.04.16. 13:34

Babos, Bondár és Gálfi is győzelemmel kezdett a stuttgarti és az oeirasi tenisztornán

Tenisz
2025.04.15. 19:59

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
2025.04.15. 15:01
Ezek is érdekelhetik