Roland Garros: Cilic megverte Rubljovot is, először elődöntős

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.06.01. 21:01
null
Marin Cilic talán sosem játszott még olyan jól salakon, mint az idei Roland Garroson (Fotó: AFP)
Marin Cilic döntő szett rövidítésben, 5:7, 6:3, 6:4, 3:6, 7:6-ra nyert az orosz Andrej Rubljov ellen, így először jutott be a francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) elődöntőjébe.

 

Danyiil Medvegyev kiesésével, no meg köszönhetően annak, hogy Rafael Nadal, Novak Djokovics, Alexander Zverev és Carlos Alcaraz is a felső ágon szerepel(t), az alsó ágon nyolc közé jutó négy játékos, Marin Cilic, Andrej Rubljov, Casper Ruud és Holger Rune nagy esélyt kapott arra, hogy a döntőig meneteljen a Roland Garroson.

A szerdai program első negyeddöntőjét a horvát és az orosz teniszező vívta egymással. A felek legutóbb az idei Australian Openen csaptak össze, akkor négy szettben Cilic nyert, ahogy az eddigi egyetlen salakpályás meccsükön is, még 2015-ben, Genfben, e kettő között azonban négy egymás elleni mérkőzésükön is Rubljov győzött.

Az orosz fiú kezdett jobban, 3:3-nál és 4:4-nél is voltak már bréklabdái, aztán 5:5-nél már sikerült is elvennie Cilic szerváját, majd adogatóként befejezte az első játszmát (7:5). Rubljov az ötödik Grand Slam-negyeddöntőjében először nyert szettet! A második és a harmadik felvonásban a 198 centiméter magas horvát játszott jobban, sikerült is fordítania (3:6, 4:6), de az orosz sportoló kiharcolta a döntő szettet (6:3).

Az ötödik játszmában Cilic 5:4-es vezetéséig még csak bréklabdája sem volt a feleknek, ám ekkor a horvát fogadóként meccslabdához jutott, de a hálóba püfölte a labdát. A következő gémben már Cilicnek kellett bréklabdát hárítania, megoldotta, majd Rubljov sikeres szervagémje után következhetett a tíz nyert pontig tartó döntő rövidítés. Ebben a horvát óriás fantasztikusan teniszezett, jobban, mint a meccs során bármikor, és sorozatban megnyert nyolc labdamenetnek köszönhetően 10–2-vel „elvitte” a rövidítést.

A találkozó 4 óra 10 percig tartott. Cilic 88 nyerővel (!) és 33 ásszal fejezte be a meccset.


Cilic először elődöntős a Roland Garroson, s a „Nagy Négyes” tagjain (Nadal, Djokovics, Federer, Murray) kívül ő az egyetlen aktív teniszező, aki mind a négy Grand Slam-tornán eljutott már a legjobb négyig. A férfiak mezőnyében horvát játékosként legutóbb Ivan Ljubicic játszhatott elődöntőt a Roland Garroson, még 2006-ban. Cilicnek a pénteki lesz összességében a hatodik GS-elődöntője.

Az utolsóként véget érő „skandináv” negyeddöntőben Casper Ruud négy szettben legyőzte a dán Holger Runét, így a norvég meccselhet Marin Ciliccsel az elődöntőben.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (21 256 800 euró, salak)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Cilic (horvát, 20.)–Rubljov (orosz, 7.) 5:7, 6:3, 6:4, 3:6, 7:6 (10–2)
Ruud (norvég, 8.)–Rune (dán) 6:1, 4:6, 7:6 (7–2), 6:3
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Nadal (spanyol, 5.)–A. Zverev (német, 3.)
Ruud (norvég, 8.)–Cilic (horvát, 20.)

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Kaszatkina (orosz, 20.)–Kugyermetova (orosz, 29.) 6:4, 7:6 (7–5)
Swiatek (lengyel, 1.)–Pegula (amerikai, 11.) 6:3, 6:2
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Swiatek (lengyel, 1.)–Kaszatkina (orosz, 20.)
Trevisan (olasz)–Gauff (amerikai, 18.)

NŐI PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Gauff, Pegula (amerikaiak, 8.)–Bondár, Minnen (magyar, belga) 6:4, 4:6, 6:4

Legfrissebb hírek

Djokovics a 60. 1000-es döntőjét vívhatja Miamiban

Tenisz
2 órája

Tíz év után van újra cseh játékos a négy között Miamiban; Djokovics tovább írja rekordját

Tenisz
15 órája

Fucsovics a második fordulóban búcsúzott Gironában

Tenisz
2025.03.27. 18:34

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.27. 17:17

Marozsán Fábián: Vissza kell szereznem az önbizalmamat

Tenisz
2025.03.27. 16:48

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
2025.03.27. 09:29

Udvardy Panna ismét az első fordulóban búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.26. 13:49

Djokovics tovább építi a rekordját, Paolini sporttörténelmet írt Miamiban

Tenisz
2025.03.26. 09:22
Ezek is érdekelhetik