Tenisz: az amerikai Pera nyerte a budapesti tornát

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.17. 16:56
Az amerikai Bernarda Pera nyerte meg a 250 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte a szerb Alekszandra Krunicsot – írja az MTI.
Az amerikai Pera nyerte a budapesti tornát (Fotó: Dömötör Csaba)
A GALÉRIÁÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
Az amerikai Pera nyerte a budapesti tornát (Fotó: Dömötör Csaba) A GALÉRIÁÉRT KATTINTSON A KÉPRE!


A Római Teniszakadémián zajló viadal zárónapján verőfényes napsütés, 26 fok és mintegy 600 néző várta a finálé résztvevőit. A világranglistán 105. Krunics az elődöntőben könnyedén verte meg a címvédő kazah Julija Putyincevát, míg a 130. helyen álló Pera az utolsóként versenyben maradt magyart, Bondár Annát búcsúztatta.

A 29 éves, moszkvai születésű szerb egy trófeánál tartott, amelyet 2018-ban hódított el a hollandiai Rosmalenben, míg a horvátországi Zárában (Zadarban) született, de 2013 óta amerikai színekben versenyző Pera eddigi pályafutása során egy challengerdöntőt vívott.

A balkezes amerikai 3:0-lal kezdett, majd végigvitte a brékelőnyét, és az ötödik szettlabdáját kihasználva 44 perc alatt hozta a nyitójátszmát. A folytatásban Pera egyszer, Krunics viszont háromszor is elbukta a szerváját, így 1 óra 27 perc elteltével az amerikai teniszező az első WTA-diadalát ünnepelhette.

A verseny 1996 óta íródó történetében – közben 2014 és 2020 között Bukarest volt a helyszín – Szávay Ágnes nevéhez fűződik a legjobb hazai eredmény, aki 2009-ben és 2010-ben is elhódította a trófeát.

WTA 250-ES TORNA, BUDAPEST (251 750 dollár, salak)
EGYES, DÖNTŐ
Bernarda Pera (amerikai)–Alekszandra Krunics (szerb) 6:3, 6:3
PÁROS, DÖNTŐ
Okszana Kalasnyikova, Jekatyerina Gorgodze (grúz, 4.)–Katarzyna Piter, Kimberley Zimmermann (lengyel, belga) 1:6, 6:4, 10–6 – döntő rövidítés

Legfrissebb hírek

Darja Kaszatkina ausztrál színekben teniszezik tovább

Tenisz
11 órája

Djokovics a 60. 1000-es döntőjét vívhatja Miamiban

Tenisz
13 órája

Tíz év után van újra cseh játékos a négy között Miamiban; Djokovics tovább írja rekordját

Tenisz
Tegnap, 8:44

Fucsovics a második fordulóban búcsúzott Gironában

Tenisz
2025.03.27. 18:34

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.27. 17:17

Marozsán Fábián: Vissza kell szereznem az önbizalmamat

Tenisz
2025.03.27. 16:48

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
2025.03.27. 09:29

Udvardy Panna ismét az első fordulóban búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.26. 13:49
Ezek is érdekelhetik