Tenisz: Bautista idei második tornáját nyerte meg

Vágólapra másolva!
2022.07.30. 17:25
null
Robert Bautista 2018 óta először döntőzött salakon, meg is nyerte a kitzbüheli tornát (Fotó: AFP)
A harmadik helyen kiemelt spanyol Roberto Bautista nyerte meg a 600 ezer euró (240 millió forint) összdíjazású kitzbüheli salakpályás férfi tenisztornát, melynek szombati fináléjában két játszmában múlta felül az osztrák Filip Misolicot.

Misolicnak (a világranglista 205. helyezettje) a német Yannick Hanfmann (140.) ellen pénteken eső miatt félbeszakadt elődöntős összecsapásával kezdődött a szombati program, a meccset döntő szett rövidítésben nyerte meg a húszéves osztrák.

Aki a döntőben már nem tudott egyenrangú partnere lenni favorit ellenfelének (20.), Bautista könnyedén, 1 óra 34 perc alatt győzött.

A 34 éves spanyol teniszező karrierje 21. döntőjét játszotta ATP-tornán, és a 11. alkalommal nyert, idén másodszor. Februárban Dohában diadalmaskodott, salakpályás viadalon pedig 2018 óta először játszott finálét.

ATP-TORNA, KITZBÜHEL (600 ezer euró, salak)
ELŐDÖNTŐ

Misolic (osztrák)–Hanfmann (német) 6:2, 2:6, 7:6 (7–4)
DÖNTŐ
Bautista (spanyol, 3.)–Misolic (osztrák) 6:2, 6:2

Két kiemelt, az orosz Anasztaszija Potapova és a cseh Marie Bouzková jutott döntőbe a 250 ezer euró (100 millió forint) összdíjazású prágai salakpályás női tenisztornán.

Szombaton, a viadal elődöntős napján a hetedikként rangsorolt Potapova a kínai Vang Csiangot, míg a nyolcadik kiemelt Bouzková fiatal honfitársát, a juniorok között tavaly Roland Garros-győztes, 17 éves Linda Noskovát győzte le két szettben.

Potapova negyedszer játszhat döntőt WTA-tornán, idén Isztambulban nyert, 2018-ban Moszkvában és Taskentben kikapott. Bouzkovának szintén ez lesz a negyedik WTA-fináléja, de a korábbi hármat elbukta, közülük az ideit Guadalajarában.

WTA-TORNA, PRÁGA (250 ezer euró, salak)
ELŐDÖNTŐ

Potapova (orosz, 7.)–Vang Csiang (kínai) 6:3, 6:0
Bouzková (cseh, 8.)–Nosková (cseh) 7:6 (7–4), 6:3

(MTI)

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
Tegnap, 15:01

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
Tegnap, 11:43

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09

Kiesett a címvédő Cicipasz; spanyol házielődöntő Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.11. 18:59

Tenisz: Piros Zsombor feladta a negyeddöntőt Madridban

Tenisz
2025.04.11. 15:26

Piros Zsombor legyőzte a korábbi top 20-as játékost a madridi tenisztornán

Tenisz
2025.04.09. 21:30

Búcsúzott a Marozsánt kiejtő Monfils, Djokovics sem jutott tovább Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.09. 19:12

„Fogalmam sincs, mi történik velem” – Zverev most sem lesz első a világranglistán

Tenisz
2025.04.09. 12:36
Ezek is érdekelhetik