Tenisz: Bondár Anna nyolcaddöntős Granbyben

Vágólapra másolva!
2022.08.22. 20:32
null
Bondár két szettben győzött (Fotó: AFP)
Bondár Anna bejutott a nyolcaddöntőbe a kanadai Granbyben zajló kemény pályás női tenisztornán – közölte az MTI.

A világranglistán elfoglalt 56. helyével a legjobb magyarnak számító játékos már vasárnap bemutatkozott a Montreal közelében található kisvárosban, amikor a belga Greet Minnennel az oldalán legyőzött egy amerikai-belga duót a párosok nyolcaddöntőjében.

Hétfőn aztán egyéniben is pályára szólították a Hajdúszoboszló SE sportolóját, a háló túloldalán a hazai közönség előtt szereplő Kayla Cross állt. A selejtezőből érkezett 17 éves rivális 1162. a rangsorban, és a WTA honlapja szerint még csak a 15. mérkőzésére készült az elitmezőnyben.

Első találkozójukon a negyedik kiemelt magyar 2:2-nél elvesztette az adogatását, de rögtön visszabrékelt, és sorozatban négy gémet hozva, 39 perc alatt szettelőnybe került.

A folytatásban a balkezes, rendkívül agresszívan ütő Cross 3:1-re elhúzott, ám Bondár utolérte őt, és egy újabb négyes szériával már ő vezetett (5:3). Innen már nem volt visszaút a kanadai számára, a szeghalmi születésű játékos 1 óra 16 perc alatt győzött.

A 16 között Bondárra a német Tatjana Maria (92.) vár, aki júliusban negyeddöntőt vívott a wimbledoni bajnokságon.

WTA-250, GRANBY (251 750 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Bondár Anna (4.)–Kayla Cross (kanadai) 6:3, 6:4

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Djokovics a 60. 1000-es döntőjét vívhatja Miamiban

Tenisz
2 órája

Tíz év után van újra cseh játékos a négy között Miamiban; Djokovics tovább írja rekordját

Tenisz
Tegnap, 8:44

Fucsovics a második fordulóban búcsúzott Gironában

Tenisz
2025.03.27. 18:34

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.27. 17:17

Marozsán Fábián: Vissza kell szereznem az önbizalmamat

Tenisz
2025.03.27. 16:48

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
2025.03.27. 09:29

Udvardy Panna ismét az első fordulóban búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.26. 13:49

Djokovics tovább építi a rekordját, Paolini sporttörténelmet írt Miamiban

Tenisz
2025.03.26. 09:22
Ezek is érdekelhetik