US Open: Bondárék továbbjutottak párosban

MTI/L. M.MTI/L. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.31. 19:51
null
Bondár Annáék győzelemmel indítottak párosban (Fotó: Getty Images)
Bondár Anna és Greetje Minnen kettőse bejutott a 32 közé az amerikai nyílt teniszbajnokság női páros versenyében.

 

A viadal honlapja szerint a magyar, belga duó az első játszmában kétszer tudta elvenni ellenfele adogatását, így 53 perc alatt előnybe került. A második szettben a kínaiak magabiztosan adogattak, így viszonylag simán egyenlítettek.

A döntő felvonásban Bondár Annáék azonnal brékelőnybe kerültek, és bár 5:2 után a kínaiak visszavették elveszített adogatásukat, újabb bréket követően, 129 perces találkozó végén a magyar, belga kettős ünnepelhetett.

Bondárék eredetileg Jasmine Paolinivel és Martina Trevisannal találkoztak volna, ám az olasz páros visszalépett.

US OPEN (60 millió dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
NŐI PÁROS

Bondár Anna, Greetje Minnen (magyar, belga)–Vang Hszin-jü, Csu Lin (kínai) 7:5, 3:6, 6:4

Legfrissebb hírek

Babos, Bondár és Gálfi is győzelemmel kezdett a stuttgarti és az oeirasi tenisztornán

Tenisz
22 órája

Marozsán négy helyet előrelépett a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.04.14. 11:14

Bondár is kikapott, nem jutottak fel a mieink a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.04.11. 15:16

Bondár sikerével rájátszásban a magyarok a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.04.10. 15:14

Bondár a Billie Jean King-kupán vágna vissza Minnennek

Tenisz
2025.04.08. 10:12

Továbbra is három magyar van a legjobb százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.04.07. 11:05

Bondár párosban tornagyőztes Antalyában

Tenisz
2025.04.05. 13:20

Bondár Anna pénteken két meccset nyert párosban, döntőbe jutott svájci partnerével Antalyában

Tenisz
2025.04.04. 17:53
Ezek is érdekelhetik